– Fontos szavazás lesz a május 25-ei, mert a Brüsszellel folytatott vitáink is jól mutatják, hogy olyan európai parlamenti képviselőkre van szükség, akik kiállnak a magyar érdekek mellett, és nem hátrálnak meg a küzdelmekben. Az elmúlt években bizonyítottuk, a Fidesz-KDNP képviselői ilyenek – mondta sajtótájékoztatóján Fazekas Sándor.
A vidékfejlesztési miniszter emlékeztetett: a közelmúltban az Európai Unió „több fronton is támadást indított Magyarország és nemzeti értékeink ellen”. A szabad pálinkafőzés kapcsán kötelezettségszegési eljárást indult az ország ellen, és vita van a magyar akác és a földtörvény ügyében is.
– A május 1-jén hatályba lépett földtörvény rögzíti, hogy magyar föld csak helyben lakó földműves kezébe kerülhet, és akadálypályát állít a spekulánsok elé. A helyi gazdákból álló, vétójoggal rendelkező földbizottságokra szükség van, sőt meg kell azokat erősíteni, az unió azonban most vitatja legitimitásukat – beszélt a részletekről a miniszter.

Az akác kapcsán kiemelte, az fontos mézelő, fája ipari alapanyag és tűzifa, az unió azonban az irtandó özönnövények közé sorolta.
– A baloldal úgy gondolja, elég, ha csak azzal foglalkozunk, hogy az e témában meghozott rendelet mellékletéből, az özönnövények listájáról kerüljön le az akác. A Fidesz-KDNP azonban ezt gyenge utóvédharcnak tartja, mert álláspontunk szerint maga a rendelet nem támogatható, az uniónak nem feladata azt meghatározni, hogy milyen fák nőjenek a magyar erdőkben.
A pálinkafőzéssel kapcsolatban pedig kifejtette: saját terméséből saját fogyasztásra mindenki főzhet lekvárt, ennek az elvnek kell érvényesülni a pálinkafőzés terén is.
– Ahogy a másik két vita hátterében a spekulánsok, úgy ennek hátterében a szeszipari érdekek állhatnak. Értékeink megvédése érdekében indított online aláírásgyűjtést a Fidesz-KDNP a vedjukmeg.fidesz.hu oldalon – jelentette ki Fazekas Sándor.
Sebestyén László, a Fidesz miskolci elnöke arról szólt: az aláírásokra, a megyében élő magyarok támogatására nagy szükség van, mert a kormány elszántsága és a stabil kétharmados parlamenti többség mellett ez nagyban segítheti értékeink hathatós brüsszeli képviseletét – ahogy a rezsicsökkentés megvédését is segítette 2,5 millió ember támogató aláírása.

– Azt szeretnénk, hogy a magyar pálinka agrárvezértermékké és világmárkává váljon a következő tíz évben. Nem hagyjuk, hogy a kiváló minőségi magyar akácmézet kiszorítsák a piacokról silány külföldi mézhamisítványokkal kereskedő üzleti körök. A magyar akácot és akácmézet már felvettük a Nemzeti Értéktárba, reményeink szerint csak napok kérdése, hogy hungarikummá is nyilvánítsuk, ez megnyugtató védelmet ad majd. És határozottan üzenjük a külföldi spekulánsoknak, hogy megvédjük a magyar földet, mindent megteszünk annak érdekében, hogy magyar gazdáké legyen – fogalmazott.
A közös kiállásra szükség van, hiszen helyettünk senki nem fog kiállni a magyar érdekekért – csak az azért küzdeni kész képviselők, ez a május 25-ei választás tétje, szögezte le végezetül.
Kérdésre válaszolva Fazekas Sándor elmondta, az aláírásgyűjtés május 1-jén indul és 25-éig tart. A tapasztalatok nagyon kedvezőek, a nem egészen két hét alatt több mint 10 ezer magyar állampolgár állt ki aláírásával a magyar föld, az akác és a pálinkafőzés mellett.
minap.hu
Fotó: V. Cs.