A németországi Malchinnal és a luxemburgi Hesperange-zsal kialakult háromoldalú partnerség célja, hogy a különböző nemzetekhez tartozó fiataloknak lehetőséget biztosítson a találkozásra, kölcsönösen megismerjék egymás kultúráját, szokásait.
Idén 11. alkalommal kerül sor a programra, melynek 2011 után ismét Szerencs a házigazdája. A közel 100 fős, főként gyerekekből és fiatalokból álló testvérvárosi vendégsereg 2014. május 15-én délután érkezik Szerencsre, és vasárnap reggel utazik el, ám addig is számos közös program várja őket, melyek megvalósulását az Európai Unió „Európa a polgárokért” programja támogatja.
Az sportoló ifjak pénteken részt vesznek egy játékos úszóvetélkedőn a Városi Tanuszodában, illetve felkészültségüktől függően benevezhetnek a május 17-én 10 órától megrendezésre kerülő IX. Szerencs Kupa Úszóversenyre.
A képzőművészettel foglalkozó fiatalok a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vendégei lesznek, ahol egy hatalmas, közös alkotás készül majd, amit május 17-én szombat este lepleznek le a nagyközönség előtt.
Mindkét testvértelepülésről érkeznek zenész és énekes fiatalok, akik amellett, hogy a művészeti iskolát látogatják meg, vendégként megtekintik a péntek délután 13.30 órától kezdődő VIII. Szerencsi Szóló Néptánc Fesztivált, majd táncházban ismerkedhetnek a magyar néptánc lépéseivel. A vendégművészek szombat délután 17 órától a Rákóczi-vár udvarán koncerten mutatkoznak be a szerencsi fiatal zenészekkel együtt. A Malchinból érkező Schalmeienkapelle fúvósegyüttes várhatóan a város több pontján is megszólaltatja majd különleges hangszereit a találkozó ideje alatt.
A vendégeskedő gyerekeket a hivatalos események mellett pénteken és szombaton délelőtt a Rákóczi-várban a „Tiéd a vár!” program fogadja, ahol a Rákóczi-vár titkaiba avatják be őket a szervezők, valamint a képeslapmúzeummal ismerkedhetnek, és készíthetnek is képeslapokat a Zempléni Múzeumban.
Szombaton (május 17.) délelőtt 9 órától egy minikonferenciára kerül sor a Rákóczi-vár Lovagtermében, amelynek témája a munka és a családi élet összeegyeztetése. A konferencián a három város fiataljai és vezetői is elmondhatják személyes tapasztalataikat, véleményüket a témával kapcsolatosan.
A gyerekek, fiatalok mellett mindkét külföldi városból 10-10 fős hivatalos delegáció is érkezik a programra. A delegációk programjában szerepel többek között a Szerencsi Városgazda Non-profit Kft. kertészetének meglátogatása, az Európai Uniós támogatásból megvalósult fejlesztések megtekintése, találkozás helyi vállalkozókkal, intézményvezetőkkel és a képviselő-testület tagjaival.
Május 16. péntek
A délelőtt folyamán a malchini Schalmeienkapelle fúvósegyüttes a város több pontján térzenét játszik.
13.30 óra VIII. Szerencsi Szóló Néptánc Fesztivál A rendezvényt megnyitja: Koncz Ferenc polgármester Táncokat kíséri: Pipás Zenekar Helyszín: Szerencsi Rákóczi Zsigmond Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Május 17. szombat
9.00 Testvérvárosi konferencia. Téma: A munka és a családi élet összeegyeztetése
Helyszín: Rákóczi-vár lovagterme
10.00 IX. Szerencs Kupa Úszóverseny
Helyszín: Városi Tanuszoda
17.00 óra EUROPART-koncert
Fellépnek a luxemburgi Hesperange zenészei és énekesei, a malchini Schalmeienkapelle fúvósegyüttes, a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai Helyszín: Rákóczi-vár udvara (rossz idő esetén a Rákóczi iskola aulája).
A projekt az Európai Unió "Európa a polgárokért" programjának támogatásával
valósul meg.
minap.hu