Ugrás a tartalomra

Hétvágás – Baranta Világkupa Miskolcon

Létrehozva
Idén május harmadik hétvégéjén rendezik meg a „Hétvágás” Baranta Világkupát a Miskolci Generáli Arénában. A tavalyi évekhez hasonlóan idén is nagy küzdelmek várhatóak, ahol eldől, ki a legjobb összetett képességű harcos ebben az évben.
A név kötelez: a hét versenyszámból álló kétnapos versenyen pusztakezes küzdelmeket, szablya- és lándzsavívást, harci íjászatot, valamint páros fegyveres vívásbemutatót is láthatnak a látogatók – tájékoztatott közleményében a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége és a MENTE Egyesület.

A barantások jellemzően minden versenyszámban indulnak (a végső győzelemhez legalább 5 versenyszámban indulni kell), ezen kívül judosok, birkózók, kempósok, vívók és íjászok is indulnak a versenyen, mindannyian a saját versenyszámukban.

Szombaton a pusztakezes versenyszámok keretein belül a FILA Grappling Magyar Bajnokság is lezajlik, vasárnap pedig a nagyon látványos fegyveres küzdelmek kerülnek sorra. Ráadásként amolyan magyar virtusként bemutatkozik az ostor- és fokospárbaj is.

minap.hu
Fotó: minap-archív, Mocsári L.