„Kihívások és lehetőségek a magyar kkv-k előtt” címmel tartott előadást május 12-én, hétfőn, a City Hotelben Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár. A programot a BOKIK, a közgazdasági társaság megyei szervezete és az Észak-magyarországi Munkaadói és Gazdasági Közösség szervezte.
A kis- és középvállalkozások között a legnagyobb kör a mikrovállalkozásoké, akik azért különösen fontosak, mert ők teremtik a legtöbb munkahelyet nemcsak hazánkban, hanem az unióban is. De emellett jelentős a hozzájárulásuk a nemzeti jövedelem termeléséhez is, de az új ötletek is általában ezeknél a kis cégeknél születnek meg, ugyanis nagyon innovatívak. Az elmúlt két évtizedben ennek ellenére a politika nem volt elég nyitott ezen kis vállalkozások irányába, és nem érezte, hogy miért kellene őket támogatni, állítja a közgazdász. Még mindig nagyon nagynak nevezte a bürokráciát, ami megfojtja a kkv-kat.
Szintén problémának nevezte, hogy nehezen férnek hozzá minden olyan lehetőséghez, amelyet megnyit a kormány a vállalkozásoknak, legyen az kedvező hitel, vagy pályázati lehetőség, közbeszerzés. Észre kell venni, hogy ez az a vállalkozói kör, amely bár kis cégekből áll, de óriási lehetőség van benne.

Az előadás során a közgazdász beszélt arról is, hogy vannak olyan országok, amelyek követendő példák lehetnek, megemlítette az Egyesült Államok mellett Ausztriát és Németországot, utóbbi kapcsán részletesen is beszélt az ottani intézkedésekről. Mindegyikben közös azonban, hogy megbecsüli a vállalkozóit, sőt a németek kapcsán elhangzott: „a tenyerükön hordják a vállalkozókat”.
– Ott nem szempont az, hogy az adóhivatal addig vizsgálgassa őket, amíg egy hibát nem talál, hogy mielőbb megbüntethesse őket, hanem azért ellenőriznek csak, hogy befizessék tisztességgel az adót. Sőt, ha hibát észlelnek, azt mondja, itt hibát követtél el, javítsd ki, egy hónap múlva visszajövök, és, ha még ott a hiba, akkor megbüntetlek. A szemlélet más, ezekben az országokban értik, hogy a vállalkozás az, amely helyzetbe tud hozni egy nemzetet gazdaságilag – mondta el Csath Erzsébet.
Hozzátette, egy multi nem fog munkanélkülit, közalkalmazottat alkalmazni, egy kkv viszont igen, ezzel társadalmi problémát is megoldva. A gazdasági válság is azokat a nemzeteket érintette a legkevésbé, ahol sikeres kisvállalkozói szektor van, ezek a sokszor családi vállalkozásként működő kkv-k ugyanis a válság alatt is fejlesztettek, beruháztak és még több innovációval jöttek elő, mint korábban. Fontosnak nevezte azt is, hogy szükség lenne egy „gazdára” a kisvállalkozásoknak a kormányzati szektorban, sok dolognak van már államtitkára, vagy helyettes államtitkára, a kkv-k is megérdemelnének egyet.
A neves szakember előadását követően tisztújító küldöttgyűlést tartott a Magyar Közgazdasági Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete. A banki szektorban, a vállalkozói szférában, az egyetemen és a közigazgatás területén dolgozó közgazdászokat összefogó szervezet hároméves ciklust zárt le.
H. I.
Fotó: F. Kaderják Csilla