Felhívást intézett a Munkácsi Mihály Általános és Művészeti Tagiskola a miskolci általános iskolásokhoz. A kérés az volt, örökítsék meg Miskolcot. A Város napjához kapcsolódó gyermekrajz-pályázati felhívásra 8 iskolában ragadtak ceruzát a tanulók. Végül 171 alkotás érkezett a szakmai zsűrihez, amely Miskolc legszebb részeit örökítik meg – úgy, ahogyan a gyerekek látják.

A legjobb alkotásokból hétfőn kiállítást is rendeztek az iskolában, amelyet Goda Gertrúd művészettörténész nyitott meg.
– Régen, amikor diák voltam, egy olyan városban nevelkedtem, ahova nagyon sokan érkeztek, az ország minden pontjáról. A miskolci gyerekek mindig összetartóbbak voltak, s nagy szeretettel beszéltek városunkról. Mikor idekerültem, megértettem azt is, miért – mondta, hozzátéve, hogy a gyermekkorban meghatározó élmények érik a kicsiket, s kialakul bennük a városukhoz kötődő viszonyuk is.

A tárlatmegnyitón elismerő okleveleket is átadtak a legszebb alkotások készítőinek. Az általános iskolás fiatalokat négy kategóriában értékelték. Balogné Pálfi Gabriella, az iskola igazgatója köszöntőjében elmondta, minden évben rácsodálkozik az Aranyecset pályázatra beadott rajzokra. – Miskolc valóban ilyen gyönyörű. A város a gyerekek szemével igazán tiszta és egyedi – tette hozzá.
Eredmények:
1-2. évfolyam:
1: Balogh Dominik
2: Németh Milán László
3: Tóth Anna
3-4. évfolyam:
1: Devera Zoé
2: Vanyi Zoltán
3: Tóth Réka
5-6. évfolyam:
1: Antal Csenge
2: Földházi Anna
3: Alberti Orsolya
7-8. évfolyam:
1: Gris Karolina
2: Botkó Zsombor
3: Fekete Patrik
K. J.
Fotó: J. Á.