Ugrás a tartalomra

Pro Urbe Díj Kersten Bachmann-nak

Létrehozva
Kersten Bachmann tizenöt éve, 1999-től dolgozik a Takata Corporationnél. Projektmenedzserként kezdte, és nagyszerű karriert befutva ma a cég légzsák- és elektronikai üzletágának európai igazgatójaként dolgozik. Ebben a pozíciójában meghatározó szerepet játszott a cég miskolci beruházásához kapcsolódó előkészítési és döntési folyamatban.
Bár a járművek biztonsági berendezései, felszereltsége évek óta jelentősen javulnak, Európa útjain évente mintegy 30 ezren vesztik életüket, ezért fontos a biztonsági berendezések folyamatos fejlesztése. Kersten Bachmann hangsúlyozta, az ő céljuk azt elérni, hogy balesetben senki ne veszítse életét az utakon. Mivel ma már az autóvásárlók is megkövetelik a minél nagyobb biztonságot, az autóipari biztonsági rendszerek piaca továbbra is nőni fog az elkövetkezendő években.

10_kerstenbach1.jpg– Miskolci üzemünk, a Takata Safety Systems Hungary Kft. létrehozásával a Takata megfelel ennek a növekvő igénynek, és erősítjük európai beszállítói struktúránkat is. Ez a beruházás nagyon fontos nekünk, hiszen javítja rugalmasságunkat, ami szükségszerű ebben a kiélezett versenyű iparágban, valamint tükrözi azt a bizalmat, amivel Magyarország és Miskolc iránt viseltetünk. Célunk, hogy hozzájáruljunk a régió prosperitásához, gazdaságának fejlesztéséhez – hangsúlyozta Kersten Bachmann.

Elmondta, a meglévő beszállítói bázis, a jól képzett munkások és szakemberek, a beruházásbarát keretfeltételek Magyarország mellett szóltak. A Miskolc melletti döntést pedig a város infrastruktúrája, egyeteme, és az önkormányzat, valamint a holding támogatása segítette elő.

– Partnereink elkötelezettsége, kiváló teljesítménye és professzionalitása minden várakozásunkat felülmúlta a tárgyalások során. Nagyszerű város javára döntöttünk. Amikor először jártam itt, nagy benyomást tett rám a nyílt és barátságos fogadtatás. Nagyon jól éreztem magam, úgy tűnt, itthon vagyok. Bízom benne, közösen nagyszerű jövőt fogunk építeni – mondta végezetül.

Kersten Bachmann jelentős részt vállalt abban a beruházásban, amely áttörést jelentett a miskolci munkahelyteremtésben, alapjaiban meghatározva a város gazdasági életét és foglalkoztatottsági adatait a következő időszakban. Ezt a munkáját ismeri el a város közössége a Pro Urbe kitüntető címmel.

Cs. M.