A Terep 100-as elnevezésű versenyen 105 kilométeres és közel 3600 méter szintemelkedésű távot kellett teljesíteniük az indulóknak a Budai-hegység, Visegrádi-hegység és a Pilis ösvényein. A reggel 9 órakor elrajtoló, több mint 100 fős mezőnyből már az elején kivált egy ötfős csapat, a miskolci Karlowits-Juhász Tamással (a 2012. évi győztessel) az élen, és megkezdődött a több mint 10 órás küzdelem.

A kezdeti gyors tempónak köszönhetően 35 kilométer környékén – a verseny egyik legmeredekebb hegyén – Tamásnak sikerült mindenkit maga mögé utasítania, így innentől kezdve már csak saját magára és a pozíció megtartására kellett ügyelnie. A miskolci futó a tavalyi 9:59-es pályacsúcsot szerette volna megdönteni, azonban a nagy meleg és közel hét órás futást követően 70 kilométernél kissé megtört a lendülete. Az utolsó 35 kilométeren egyenletes futással – több mint negyed órával a második helyezett előtt – 10 óra 11 perces célidővel sikerült magabiztos győzelmet aratnia.
Eredmények (férfiak)
1. Karlowits-Juhász Tamás (10:11:49)
2. Szabó Áron (10:27:04)
3. Urbán Zsolt (10:55:10)
Eredmények (nők)
1. Pálos Zsófia Edit (11:34:26)
2. Szabó Judit (12:12:31)
3. Dévényi Ildikó (12:52:35)
A teljes eredménylista itt található: http://terepfutas.hu/versenyek/idei-versenyek/terepszazas/eredmenyek-vegleges/t100-ferfi
minap.hu
fotó: Kerékgyártó Péter