Felszeghi Sára PhD 1979-ben végezte az Orvostudományi Egyetemet Marosvásárhelyen kitüntetéses oklevéllel. Jogi szakokleveles orvos lett. Jelenleg a Miskolci Egyetem, Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központjában vezető főorvos, a GYEMSZI, foglalkozás-orvostan országos szakfelügyelő főorvosa, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar óraadó oktatója, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Művészeti Nevelés- és Sporttudományi Kar Savaria Egyetemi Központ Szombathely egyetemi docense, és a SOTE oktatója.
2013. október 22-én, Brüsszelben az általa kidolgozott munkahelyi egészségfejlesztési programot, mint legjobb gyakorlatot díjazta az ENWHP, a Munkahelyi Egészségfejlesztés Európai Uniós Hálózata.
Mint mondta, szülei elmondása szerint már hatéves korában kijelentette, orvos lesz. Azt követően mindent meg is tett céljai eléréséért. Az orvosi diploma és a jogi végzettség mellett hazánkban egyedüliként az irodalomban is az orvoslást keresi. A világon rajta kívül csak egy tudós kutatja, hogyan jelennek meg a betegségek a különböző irodalmi művekben.

1988-tól a Miskolci Egyetem foglalkozás-egészségügyi orvosaként dolgozik. 1989-től a ME vezetésének támogatásával megszervezi és bevezeti a munkahelyi egészségfejlesztést a ME dolgozói részére. 1995-ben, Magyarországon elsőként létrehozta a Foglalkozás Egészségügyi Központot (FEK), amely a foglalkozás-egészségügyi ellátás legmodernebb, legkomplexebb változata, mind hazánkban, mind nemzetközi szinten. Számos szakmai siker kötődik még nevéhez, de véleménye szerint mindezt egyedül nem lett volna képes véghezvinni.
– Ha röviden szeretném összefoglalni, mi az, ami motivál, akkor azt mondanám, a szeretet. Egyfelől a családom támogatása. A családom, a gyerekeim, a férjem és édesapám szeretete, illetve betegeim bizalma és szeretete, és nem utolsósorban a munkatársaimnak a támogatása és szeretete, hiszen ezt a szerteágazó tevékenységet az ő szaktudásuk, illetve emberi hozzáállásuk és szeretetük nélkül nem tudnám végezni – hangsúlyozta.
Felszeghi Sára kiemelkedő szakmai életútja, oktatói, közéleti tevékenysége nemzetközileg ismert tudományos tevékenysége miatt méltó a Pro Urbe Díjra.
Kiss J.