Ugrás a tartalomra

Zsákszámra gyűjtötték a szemetet az erdőkben

Létrehozva
Az ÉSZAKERDÕ Zrt. is csatlakozott a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! mozgalom szemétgyűjtő akcióhoz, kollégáik a megye több pontján vállalták a koordinátori szerepet.
A Lillafüredi Erdészeti Igazgatóság által kezelt Miskolc-Pereces környéki erdőkben, pénteken délelőtt egy konténer szemetet gyűjtöttek össze az önkéntesek. Itt több mint harmincan vettek részt a munkában, még a miskolci Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Földmérési Szakképző Iskola diákjai is kesztyűt és zsákot ragadtak.

A Sárospataki Erdészeti Igazgatóság dolgozói, szakmunkásokkal együtt a Botkői pihenőerdő turisták és kirándulók által gyakran látogatott részét tisztították meg, tíz zsák hulladékot összegyűjtve. A Hegyaljai Erdészeti Igazgatóság munkatársai pedig szombaton az Erdőhorváti és Háromhuta közötti útszakasz, valamint a Tolcsva-patak környékén szedtek össze húsz zsák szemetet.

– Összességében eredményes akción vagyunk túl, aminek köszönhetőn sikerült némileg csökkenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei erdők terhelését – foglalta össze Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDÕ Zrt. műszaki osztályvezetője.

minap.hu