A lassan záruló évad értékelésével kezdődött a csütörtöki sajtóreggeli a Miskolci Nemzeti Színházban. Kiss Csaba direktor úgy fogalmazott, egy fokkal komolyabb évadot kaptak a nézők, és nem pártoltak el a színháztól.
– Van átrendeződés természetesen, de az erős érdeklődés megmaradt. Ez köszönhető annak, hogy egy erős társulat van itt, Miskolcon. Kivételes kvalitású színészek, remek rendezőcsapat, és számos jó közreműködő. Egy igazán igényes társaság. Mindenki érezte, hogy az idei nem csupán egy évad volt, sokkal inkább felelősség, egy izgalmas kaland. Számos olyan programunk volt, amellyel a hazai és a Közép-európai vérkeringésbe is aktívan bekerült a miskolci színház. Tavaly 400 felett, ezúttal pedig 600 felett volt az előadásszám. Új rétegeket szólítottunk meg. A gyerekek és a középiskolások mellett az értelmiség azon része is visszaszokott, amely már egy ideje nem járt színházba – összegezte Kiss Csaba, kiemelve, ez nem a színházi siker szempontjából fontos elsősorban, hanem azért, mert a miskolci nemzeti aktívan részt tud venni a város szellemi életében.
A lassan már a múlté váló Színek évada mellett természetesen a jövő került középpontba a sajtó képviselői számára megrendezett reggelin. A direktor elmondta, a Kamara és a Nagyszínház bemutatószáma marad, s a legsikeresebb programokat a Játékszín is megtartja, illetve folytatódik a tantermi előadások sorozata – arra ugyanis kiemelten nagy az érdeklődés.
A fiatalítás továbbra is jellemzi a miskolci színházi világot. Ennek megfelelően Kiss Csaba bejelentette, hogy két rendezőszakos hallgató is érkezik a következő évadban. – Õk asszisztensként dolgoznak majd, illetve vizsgaelőadásuk is Miskolchoz köti majd őket. Mellettük érkeznek hárman a főiskoláról, gyakorlatra. Ami a távozókat illeti, sajnos Kocsis Pál nem lesz társulatunk tagja. Magánéleti okokból Kecskemétre szerződik, Molnár Gusztáv pedig számtalan lehetőséget kapott Budapestről, amelyekkel szintén magánéleti okok miatt élni fog. Simkó Katalin is távozik, Gyuriska János pihen egy évet, és Fabók Mariann is távozik – tudatta a direktor. Az érkezők között pedig már biztosan ott lesz Varga Zoltán.
A repertoárt illetően nem adják alább a következő évadban sem. Az előbemutatók már júniusban a nézőtérre csábítják majd a színházkedvelő közönséget. Először A víg özvegy érkezik Rusznyák Gábor rendezésében, majd Szőcs Artur állítja színpadra Az eltört korsó című komédiát.

Szeptembertől pedig érkezik a többi premier is. A sort a Hamupipőke nyitja, a Miskolci Balett előadásában – ebből lesz egy ifjúsági és egy gyermek előadás is. Majd Szabó Máté rendezésében a Nő a múltból, Kiss Csaba a IV. Henriket rendezi, Béres Attila pedig a Tótékat dolgozza a miskolci színpadra. Cser Ádám gyerekeknek mutatja be a Figaró házasságát, majd újra Szabó Máté rendezte darab következik, az Illatszertár – ez már karácsony környékén várható. Keszég László rendezésében az év nem múlik el Godot-ra várva nélkül, majd Parasztopera, a Rigoletto pedig Szőcs Artur rendezői munkásságának következő darabja. Keszég László és Ari-Nagy Barbara Móricz Zsigmond Erdély-története alapján készít színházi előadást, majd gyermekmusicalként mutatkozik be a Robin Hood, lesz Kiss Csaba rendezői „tollából” Legyező, Szabó Máté rendezőtől Boldogtalanok, s lesz Titkos házasság.
Shakespeare pedig végig jelen lesz. Minden hónapban egy darabja áll majd a középpontban, amelyhez különböző társasági, kulturális események csatlakoznak. Fiatal művészreménységek, már ismert miskolci képzőművészek gondolják újra, fogalmazzák meg a darabokat.
Az Évad szerzője ezúttal Pintér Béla lesz, aki a Parasztopera mellett számtalan értékes alkotásával színesíti majd – jelenléte mellett – a miskolci hétköznapokat. Épp’ úgy, ahogyan a SZEM fesztivál is tovább halad a maga útján, s a Határtalan Napok sem maradnak majd el.
Kiss J.
Fotó: F. Kaderják Cs.