Ugrás a tartalomra

Erőszak a négy fal között – bűnmegelőzési konferenciát rendeztek

Létrehozva
A családon belüli erőszak látenciájának a csökkentésére, illetve a szakmai tapasztalatok bővítésére rendezett bűnmegelőzési konferenciát pénteken Miskolc polgármesteri hivatala és a megyei rendőr-főkapitányság a B.-A.-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapítvánnyal közösen.
A képzés célja a rendvédelemben, valamint a szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi területen dolgozó szakemberek képessé tétele volt a családon belüli erőszak felismerésére, a konfliktusok kezelésére, az áldozatok felkutatására és a problémák megoldására.

bunmegelezes_konferencia_140516_vcs_07.jpg

Mint Dudás Péter rendőralezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője a Miskolc Televíziónak elmondta, a rendőrség nem öncélúan szervezte meg a konferenciát, hiszen a „külső szervezetek”, a „jelzőrendszer tagjai” mindannyian jelezték, hogy szükség lenne a családon belüli erőszak témakörében megbeszélést tartani, tapasztalatokat cserélni. A rendőralezredes kiemelte, „a távoltartás részben jog, részben következmény”, és a megye a távoltartásban mind minőségi, mind mennyiségi szempontból élen jár. A módszertani útmutatókat például egy kollégájuk készítette el.

– Ma már széles eszköztár áll a rendelkezésünkre a helyzetek kezelésére, más kérdés azonban, hogyan lehet egy családban megoldani ezeket a szituációkat, akarják-e egyáltalán, és mit kell felvállalniuk mind az anyagi lehetőségeket, a szociális helyzetet és a gyermekek helyzetét illetően. Ezt már több más szakemberrel együtt kell kezelni, már nem jogi kérdés, hanem egy folyamat, amibe be kell avatkoznia a szakembereknek. A rendőrség csak végpontja a folyamatnak, és csak akkor avatkozik be, amikor nagyon szükséges – fűzte hozzá Dudás Péter. A rendőralezredes elmondta azt is, hogy tapasztalataik szerint „sok esetben intézményesített az erőszak, és apáról fiúra száll”.

bunmegelezes_konferencia_140516_vcs_05.jpg

A konferencián többek között előadást tartott Sümegi Csaba rendőrfőhadnagy, aki az ideiglenes megelőző távoltartás gyakorlati végrehajtásáról, korlátairól, a helyszíni feladatokról, valamint a felmerülő nehézségekről számolt be a megyei rendőr-főkapitányság illetékességi területére vonatkozóan. Szögedi Dalma klinikai szakpszichológus a bántalmazás következményeit ismertetette, valamint a gyermekrajzokban megtalálható pszichés jegyekről, a felismerés lehetőségeiről tartott előadást. Ismertette továbbá azt is, hogy az áldozatok viselkedésében milyen tünetek megjelenésére figyeljenek a szakemberek.

Az Erőszak a négy fal között című bűnmegelőzési konferencia védnöke Kriza Ákos polgármester és Vereckei Csaba rendőr-dandártábornok volt.

minap.hu
Fotó: V. Cs.