Az önkormányzat „Természeti katasztrófák megelőzése és kezelése Miskolc városában” címmel nyújtott be pályázatot 2012 januárjában, a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében meghirdetett, második fordulós felhívásra. A pályázat a svájci hatóság döntése alapján, 1 068 377 svájci frank (azaz több mint 255 millió forintos) támogatásban részesült.
A tervezett vízrendezési, csapadékvíz-elvezetési beruházások között szerepel a Pereces-patak mederrendezése, a patak alsó 1350 m hosszú szakaszának hordalék eltávolítása, valamint kisebb burkolatjavítások, összesen 2021 m szakaszon. Része a projektnek a Hejő-patak mederrekonstrukciója, iszaptalanítása több szakaszon, Tapolca belterületén a támfalas, burkolt meder hibáinak megszüntetése, iszaptalanítása, karbantartása is. Tavaly év végére befejeződött a Szentpéteri kapuban a meglévő csatornahálózat bővítése, és összesen több mint 1 kilométeren új csatornaszakaszt is építettek.
Az elmúlt évek – 2006, 2010, 2011 – monszunszerű esőzései, hirtelen hóolvadások megmutatták, hogy milyen csapadékvíz-elvezetési, vízrendezési hiányosságokkal rendelkezik a város egyes részein. Ezeken a területeken szükségessé vált a vízrendezési feladatok sürgető elvégzése – mondja Balogh Gábor, a városháza vízügyi szakreferense. Az árvízi és belvízi területek közvetlen közelében élők biztonsága érdekében szükséges az önkormányzatnak megtenni mindazon lépéseket, melyek az itt lakók mindennapos biztonságérzetét elősegítik.
Április 30-án indultak el a mederrendezési munkák a Pereces és a Hejő patakokon, melynek első lépéseiben a patakok medrébe nőtt bozótok, cserjék és fák eltávolítása zajlik. Ez a lépés azért szükséges, mert a benőtt növényzet a vizek biztonságos elvezetését gátolva visszaduzzasztásokat eredményeznek és szűkítik a mederszelvényt. A Hejő patakon elindultak a mederrendezési munkák, a Deák F. utcával párhuzamosan, a Beniczky utcai közlekedési híd és a Pesti utca között, majd folytatódik a Boglárka utcával párhuzamosan az Egri utcai közlekedési hídig. A Pereces patak vonatkozásában az Erenyő utcától, a Csajkovszkij és Bollóalja utcákkal párhuzamosan, a Kőpad utcáig tartanak a mederrendezési munkák. A mederrendezési feladatok a meder újra szelvényezéséből illetve a lerakódott hordalék eltávolításából állnak. A munkák befejezési határideje 2014. július 30.
minap.hu
Fotónk illusztráció