Ugrás a tartalomra

Mesterházy Attila: „Európa, de okosan!”

Létrehozva
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője, Gúr Roland EP-képviselőjelölt és Varga László országgyűlési képviselő a május 25-ei EP-választással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót pénteken a párt miskolci irodájában.
Varga László kiemelte, bár tudja, hogy hagyományosan alacsonyabb a részvétel az európai parlamenti választásokon, mint az országgyűlési és önkormányzati választások alkalmával, mégis arra kapacitálja a miskolciakat, hogy menjenek el minél többen a május 25-ei EP-választásokra, és mondjanak „igent” Európára, támogassák szavazatukkal a szocialista jelölteket.

„Európa, de okosan!” – ha egy mondatban kellene összefoglalni az MSZP Európa-politikáját, akkor így fogalmazhatnák meg, mondta el Mesterházy Attila, kiemelve, hogy ők az „okos kompromisszumokra” építenek.

– Brüsszel, az Európai Unió mi magunk is vagyunk. Azért vagyunk ott, hogy változtatni tudjunk azokon az ügyeken, szabályozásokon, programokon, amelyek a magyar nemzeti érdekérvényesítéshez nélkülözhetetlenek – fogalmazott Mesterházy Attila. Hozzátette, most esély van arra, hogy a baloldal képviselői kerüljenek többsége az Európai Parlamentben, és ezzel baloldali bizottsági elnöke legyen az Európai Uniónak.

A szocialista pártelnök ötpontos vállalást sorolt fel. Céljuk, hogy hazánkban is bevezessék az alapvető élelmiszerekre vonatkozó egyszámjegyű ÁFA-t, valamint tisztességes megélhetést biztosító európai minimálbér és európai minimálnyugdíj legyen Magyarországon is. Céljuk, hogy megvalósuljon a 25 év alattiak teljes foglalkoztatottsága, valamint egyenlő munkáért egyenlő bér illessen meg mindenkit, férfit és nőt egyaránt.

– Úgy gondoljuk, hogy szabadságharcról és függetlenségről nehéz úgy beszélni, hogy ma Magyarország fejlesztéseit nem tudja maga finanszírozni – hangsúlyozta Mesterházy Attila.

Gúr Roland kiemelte, a baloldal politikájának „alfája és omegája” a munkahely-teremtés, különösen a fiatal munkavállalók körében fontos ez a téma. Mint ismertette, egy olyan programot kínálnak és vittek végig az Európa Uniós rendszeren, ami már több tagállamban bizonyított, s amely tudja garantálni, hogy valamennyi 25 év alatti fiatal négy hónapnál hosszabb ideig ne legyen a munkaerőpiacon állás nélkül. Hozzátette, szeretnék az erre fordított források összegét megtriplázni, és a következő lépés, hogy a 30 éves korosztályig valósítsák meg.

K. I.
Fotó: M. L.