Móra Ferenc dédunokája is jelen volt a pénteki Móra-emléknapon, köszönthették még a résztvevők Óvári Zsuzsanna főosztályvezetőt, Juhász Imrét, Homrogd polgármesterét, illetve Prókai Margitot, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár igazgatóját.

Az emléknap – a hagyományokhoz híven – a könyvtár előtti vadkörtefánál kezdődött, ahol Végső Bence, a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola tanulója mondott mesét. Az író előtt tisztelgő ünnepségen az országos szavalóverseny győztesei adták elő győztes meséjüket, amely természetesen Móra Ferenc valamelyik alkotása volt.
A mesék gyermeki előadása mellett egy tárlatot is megnyitottak a könyvtárban, hiszen a legteljesebb Móra Ferenc gyűjtemény Homrogdon található – amely egy hónapon át – részben – a miskolci könyvtárba költözött.

Az avasi Móra-pince meglátogatása, megkoszorúzása is a programok között szerepelt természetesen. Móra Ferenc 1905-ben járt először Miskolcon, de azt követően nem telt el év, hogy ne látogatta volna meg városunkat – a miskolci miliő mellett kedvelte a helyieket is, sok barátot szerzett Miskolcon.
minap.hu
Fotó: F. K. Cs.