A vidéki operaelőadásokat felvonultató Primavera'14 Fesztivál előadásaira heteken keresztül szavazhatott a közönség az Armel Facebook-oldalán. A közönségszavazásban nagyon szoros verseny volt a Miskolci Nemzeti Színház Don Giovanni és a Szegedi Nemzeti Színház Verdi: Simon Boccanegra előadása között. A szakmai zsűri döntött! A Miskolci Nemzeti Színház Don Giovanni előadása nyerte el a Primavera’14 fődíját. A döntés értelmében Szabó Máté miskolci rendezése képviselheti Magyarországot a 2015-ös pilseni Európa Kulturális Fővárosa programsorozaton.
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Csák Balázs, az Operaportál ügyvezetője a közönség szavazatait is figyelembe véve hozta meg döntését, amit így indokoltak: „Pilsenbe a színpadilag legizgalmasabb produkciót kerestük, ezért alakult így a sorrend, ezúttal a zenei értékek tömkelegét felvonultató Szeged a második helyre került. Szabó Máté friss, sziporkázó miskolci rendezése olasz áttanulás esetén vendégeskedhet az Európa Kulturális Fővárosa programban.”

A magyar nyelvű bemutató után így a következő év Európa Kulturális Fővárosában eredeti nyelven hangzik majd el Mozart talán legmélyebb, legfelkavaróbb és legellentmondásosabb operája.
Szabó Máté rendezésében egy nagyon is mai, ugyanakkor örök Don Giovanni a főszereplő, aki a társadalmi élet elvárásaiba, de a saját korlátaiba is ütköző ösztönlény, mert a mánia, a kényszer, egyúttal a tragikus végzet árnyékát vonja minden egyes lépése fölé. Puszta létezésével mutat rá, mennyire összeférhetetlenek ösztöneink a társadalmi elvárásokkal. Függ az őt körülvevő világtól, az őt üldöző szenvedélytől és tőle is függnek mindahányan, akikkel találkozik, hiszen az érzékiség iránti vonzalom a legmélyebb emberi sajátosság, ami Mozart zenéjében folyamatosan jelen van. Egy tragikus ember, aki, miközben mások boldogsága közt táncol, összezavarja a fennálló rendet, mozgásba hoz, provokál, gyönyörködtet és megbotránkoztat.

– Ez mindenkori történet. Az ember nem a XXI. század derekán kezdett keresni mindenféle kiskapukat, kiutat a rendszer kötöttségei közül. Éppen annyi kiskapu volt mindig is, ahány zárt ajtó. Mint a víz, talál utat magának az ösztön – mondta a rendező.
Az előadás zenei vezetője Cser Ádám, aki pontosságot, a Mozart-mű tiszteletét várta el a Miskolci Nemzeti Színház zenekarától, ugyanakkor törekedett arra, hogy a rendkívül sokarcú zenei szövet a lehető leggazdagabban szólaljon meg a műben.
– Érdekes azt figyelni, hogy Giovanni a többi karakterből mit vált ki, és Mozart ezen hogyan mulat. Õ nagyon szeretett nevetni, és nagyon érezte, látta az emberek gyengeségeit. Ezeket ábrázolja a legmélyebb érzelmek szintjén is, és megmutatja az apró változásokat is azért, hogy mindenki számára világossá váljon, mennyire átlátszóak vagyunk – fogalmazott Cser Ádám.
Az előadásban a Miskolci Balett táncosnői – koreográfus Bodor Johanna –, és Regős Zsolt vezetésével a Miskolci Nemzeti Színház énekkara is komoly szerepet kap.

Az Erkel Színházban április végén vendégeskedett előadásban Haja Zsolt (Don Giovanni), Cseh Antal (Leporello), Kozár Alinka (Donna Anna), Decsi István (Don Ottavio), Herczenik Anna (Donna Elvira), Molnár Ágnes (Zerlina), Kelemen Dániel (Masetto) remekelt. A Kormányzó szerepét Cser Krisztián énekelte.
A pilseni vendégszereplés pontos dátumáról és egyéb részleteiről az Armel Opera Competition and Festival és a Miskolci Nemzeti Színház szeptemberben ad hírt a közönség számára.
minap.hu
Fotó: Mocsári L.