Ugrás a tartalomra

Újabb utat zártak le a Hernád áradása miatt

Létrehozva
384 centiméterrel tetőzött a Hernád vasárnap Hidasnémetinél, a védekezés azonban tart. Hétfőre újabb utat zártak le Abaújban a Hernád áradása miatt: a Kiskinizs és Hernádkércs közötti mellékút több mint egy kilométeres szakaszán lehetetlen a közlekedés a folyó magas vízállása miatt.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint emellett továbbra is teljes útzár van érvényben a Sajó áradása miatt a 26-os út és Sajókaza, Muhi és Köröm, a Hernád miatt Hernádszentandrás és Fügöd, Hernádszentandrás és Pere, valamint Novajidrány és Vizsoly között.

Hétfőre virradóra is erősítették a védvonalakat az érintett folyószakaszokon, tudtuk meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól. Három helyszínen – Aszalónál, Gesztelynél és Belegrádnál – eddig összesen 411 köbméter homokot használtak fel és közel 22 ezer homokzsákot építettek be a gátakon 6 kilométer hosszan.

A védekezésben résztvevő erők tizenkét óránként váltják egymást. Vasárnap a Polgárőr Szövetség miskolci, abaújkéri, bőcsi, felsőzsolcai és ongai polgárőrei, összesen 72-en, valamint a Cserhát önkéntes mentőcsoport 20 fővel csatlakozott a munkához.

arviz_hernadsztandras_mti_140518.jpg

Mint Cseh László, a Miskolc Bűnmegelőzési Centrum Kft. vezetője szerkesztőségünknek elmondta, vasárnap este 6 órától hétfőn reggel hat óráig három egyesület tagjai vettek részt a védekezésben Belegrádnál. A katasztrófavédelem és a vízügy szakembereinek irányításával zsákokat töltöttek, gátat építettek. Cseh László kiemelte, ellátásukról a katasztrófavédelem gondoskodott, és a helyi lakosok is aktívan kivették részüket a munkából.

Az Encsi, valamint a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén fekvő, Hernád és Sajó melletti településeken a helyi rendőrkapitányságok és a Készenléti Rendőrség megerősítő egységei folyamatos jelen vannak, illetve rendszeresen visszatérő ellenőrzéseket hajtanak végre az árhullám teljes levonulásáig.

minap.hu
Fotó: MTI