Dr. Szombati Zsigmond 1929-ben Kunszentmiklóson született, és kezdetben műszaki pályára készült. Az orvosi hivatás sem volt ismeretlen a családjában – felmenői között van sebész és fogorvos – végül a Szegedi Orvostudományi Egyetem általános orvosi karára nyert felvételt.
Tanulmányai alatt, az Országos Mentőszolgálatnál olyan jól látta el mentőtiszti feladatait, hogy végzése után meghívták a szervezethez dolgozni. Később állomásvezető-helyettes lett Miskolcon, miközben heti 24 órában bejárt a Semmelweis Kórház Szülészeti Osztályára is, szülészeti gyakorlatot szerezni. 1957-ben főállású kinevezést nyert az osztályra, ahol egészen 1993-ig dolgozott, előbb segéd-, majd szak-, végül főorvosként.
– A fő munkaterületem és egyben hitvallásom a prevenció, elsősorban is a terhességgel kapcsolatos szövődmények megelőzése volt – mondja. 1969 szeptemberében területi főorvossá nevezték ki, feladata volt a megyei szülészeti intézmények, valamint a terhesgondozás felügyelete is. Dr. Nemecskay Tivadar főorvossal már a ’60-as években bevezették a terhes-szakrendelés jelenleg is érvényes formáját.
– Egy új élet kezdetén látni a csillogást az anya szemében, vagy az újszülött első sírása, arckifejezése, mind-mind felejthetetlen élmény – emeli ki.
2003-ban 50 éven át nyújtott szakmai tevékenysége elismeréseként a Szegedi Tudományegyetemtől Arany Díszoklevelet kapott, tavaly pedig Gyémánt diplomáját vehette át. Több mint 39 éves szolgálata alatt 38 tudományos előadást tartott, közel 50 tudományos dolgozata jelent meg különböző folyóiratokban, melyből 29 elsőszerzős.
Felesége nyugdíjas gyermekfőorvos, két fiuk született, egyikük reumatológus főorvos, a 6 unokájuk közül pedig a legnagyobb – követve édesanyja példáját – gyermekorvosnak tanul.
– A sors nem nagyon kényeztetett el kitüntetésekkel, most azonban nagyon örülök a díjnak. Hálás vagyok Istennek is, hogy átvehetek egy ilyen megtisztelő kitüntetést – mondja.
Dr. Szombati Zsigmond áldozatos, sokrétű orvosi munkáját, gyógyítani és segíteni akarását Benkő Sámuel-díjjal jutalmazza Miskolc.
K. I.