Ugrás a tartalomra

Kriza Ákos levele a DVTK labdarúgóihoz és vezetőihez

Létrehozva
- A sikerre éhes szurkolótábornak óriási örömet szereztek a Ligakupa-győzelemmel. Ám minden bizonnyal érzik Önök is, hogy a Magyar Kupa 34 esztendő eltelte utáni megszerzése, minden eddigi sikerüket túlszárnyalná: miskolciak tíz és tízezrei fognak szorítani a DVTK-nak ezen a májusi vasárnap estén – írja egyebek mellett Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a DVTK labdarúgóihoz és vezetőihez címzett levelében, melyet alább teljes terjedelmében közlünk.
Tisztelt Magyar Kupa-döntőbe jutott DVTK labdarúgók és vezetők! 

A magyar labdarúgás történetében egyszer, egyetlen egyszer fordult elő, hogy egy vidéki város csapata egyedül képviselte hazánkat az európai kupaküzdelmekben, miközben hét-nyolc játékost adott a sorsdöntő mérkőzéseket vívó magyar olimpiai válogatottnak. A korszak legendás kapitánya, dr. Lakat Károly, évekkel később, így emlékezett a diósgyőri fiúkra:
 
„Kezdetben nem gondoltam, hogy ez a csapat lesz a bázisom. Ez az együttes semmivel sem tudott többet, nem volt jobb, mint az élvonal másik hat-hét csapata. Erkölcsileg, küzdőszellemben azonban feltétlenül felette állt a többieknek. Három fronton kellett helytállniuk, mégis vállalták.”

Ma, 2014-ben, a bő három évtizeddel ezelőtti siker kapujában áll a DVTK. A sikerre éhes szurkolótábornak óriási örömet szereztek a Ligakupa győzelemmel. Ám minden bizonnyal érzik Önök is, hogy a Magyar Kupa 34 esztendő eltelte utáni megszerzése, minden eddigi sikerüket túlszárnyalná: miskolciak tíz és tízezrei fognak szorítani a DVTK-nak ezen a májusi vasárnap estén. Önök fiúk, megismételhetik a diósgyőri aranycsapatunk diadalát. Mindannyiunk nevében kívánom, hogy így legyen, és labdarúgásban Miskolc lesz a bajnok! Találkozzunk vasárnap a Puskás Ferenc stadionban, azután pedig hétfőn este, a Városház téren!  

Hajrá Miskolc! Hajrá Diósgyőr!                                                                                                               

                                                                            Kriza Ákos polgármester