A versenyen eldőlnek a megyei bajnoki címek, valamint a továbbjutás sorsa is – tudtuk meg Szűcs Istvánnétól, a versenybizottság elnökétől. A vetélkedést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület rendezi. Az eseményre Kazincbarcikán, a Sportközpont területén ((Kazincbarcika, Akácfa u. 1.) kerül sor, a viadal május 27-én, 9 órakor kezdődik.
A versenyen az I-IV korcsoportos leány, és fiú csapatok, valamint egyéni versenyzők vehetnek részt. A csapatverseny során három próba lesz, és itt 6 fős lány és 6 fős fiú csapatok vetélkednek egymással. A csapatösszetételnél 2 fő képviseli az I és II korcsoportot, valamint két-két fő a III és IV korcsoportos kategóriát. Felfelé versenyzésre nincs mód, minden sportoló csak saját korcsoportjában indulhat.
A II és III korcsoportban a tanulók 60 méteres síkfutásban, távolugrásban, és kislabda hajításban vetélkednek egymással, míg a IV korcsoport képviselői 100 méteres síkfutásban, távolugrásban, és kislabda hajításban csatáznak. Valamennyi korosztály a 60 cm-es sávból ugrik. A svédváltó (4 fős leány – 4 fős fiú csapatok) 100-200-300-400 méteres távot tesznek meg. A váltócsapat tagjainak az alábbi követelménynek kell megfelelniük: 100 m: 1 fő 2003-ban született vagy fiatalabb, 200 m: 1 fő 2001-2002-ben, 300 m: 1 fő 2000-ben, 400 m: 1 fő 1999-ben született tanuló állhat rajthoz. A megadott távokon csak az adott születési évszámú versenyzők indulhatnak. Az egyéni verseny során a III korcsoportos sportolók 600 méteres síkfutásban, a IV korcsoportos versenyzők pedig 800 méteres síkfutásban vetélkednek.
Az igazolásokat a helyszínen ellenőrzik, erre 8 és 8 óra 45 perc között kerül sor. Szükséges hozzá: internetes nevezési lap, orvosi, valamint igazgatói igazolással, diákigazolvánnyal. A technikai értekezletet a viadal helyszínén tartják meg, ennek kezdési időpontja háromnegyed kilenc. Az első három helyezett éremdíjazásban részesül.
A szervezők már el is készítették a viadal pontos időrendjét. Ezek szerint a verseny 9 órakor a 100 méteres síkfutással kezdődik, majd ezt követi a 60 méteres síkfutás (9 óra 30 perctől), aztán következik a távolugrás, illetve a leány kislabda hajítás. Az eredményhirdetésre várhatóan negyed kettő tájban kerülhet majd sor.
D. L.