A szerdán 20 órakor kezdődő díszbemutatót megelőző sajtótájékoztatón a rendező-producer elmondta, a film - melynek támogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - a gránátvörös-kékek három legjobb magyar futballistájának, Kubala Lászlónak, Czibor Zoltánnak és Kocsis Sándornak a történetét dolgozza fel.
A sajtóeseményen részt vettek a film szereplői közül a katalán klub egykori három magyar sztárjátékosának gyermekei, ifj. Czibor Zoltán, Carlos Kubala és ifj. Kocsis Sándor.
- Elsősorban az Aranycsapat Alapítvánnyal, ezzel együtt Kű Lajossal van kapcsolatom Magyarországról, ennek köszönhetően két évvel ezelőtt édesapámat újratemették a Szent István-bazilikában - mondta ifj. Kocsis, akinek fia - azaz az Aranycsapat klasszisának unokája - jelenleg a Barcelona legkisebb csapatát, a hatéveseket edzi.
Ifjabb Czibor Zoltán, aki életében először jár Magyarországon, sportfotósként dolgozik, pályafutása során 1200 Barca-mérkőzésen tevékenykedett. A katalánok jelenlegi stílusáról elmondta, hogy a mostani játékrendszer alapköveit véleménye szerint a Barca magyar játékosai tették le.
Carlos Kubala megjegyezte, ugyan Spanyolországban nőtt fel, de mindig magyar emberek közelében volt, így Magyarországot ugyanúgy a hazájának tekinti.
A Magyarok a Barcáért című alkotást már március végén bemutatták egy háromrészes dokumentumfilm-sorozat formájában a Dunán, ugyanakkor Kocsis Tibor hangsúlyozta, hogy a moziba kerülő film negyedórával hosszabb, azaz másfél órás, valamint a képi anyagok jelentős részét is kicserélték. A rendező hozzátette: várhatóan még a 2016-os Európa-bajnokság előtt elkészül majd a Kubala László életét feldolgozó film is.
MTI