Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egy egészséges ember számára napi 400 gramm zöldség és/vagy gyümölcs fogyasztása szükséges – ehhez képest a napi gyümölcs- és zöldségbevitel Magyarországon átlagosan 100 gramm. 2009-ben az Európai Közösség ezért is indította útjára az iskolagyümölcs-programot, melyhez 25 tagállam csatlakozott, köztük hazánk is. A felmérések szerint a 2010/2011-es tanévben a program összesen 54 ezer iskolát és 8,1 millió gyereket érintett Európa-szerte, népszerűsége azóta folyamatosan nő.

A Nemzeti Iskolagyümölcs-program hat állomásos workshop-sorozatot indított útjára, melynek ötödik állomása Miskolc volt. Szerdán, a City Hotelben találkoztak a programban érintett beszállítók, oktatásügyi szereplők, valamint döntéshozói és jogalkotói képviseletek munkatársai. A program gyakorlati kérdéskörének megválaszolására, múltbeli tapasztalatainak és jövőbeni kihívásainak ismertetésére a workshoppal egybekötött sajtótájékoztatót tartottak.
Bittsánszky Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárpiaci Főosztályának vezetőhelyettese elmondta, Magyarország az elsők között csatlakozott az Európai Közösség által 2009-ben elindított programhoz, melyhez egyre több intézmény csatlakozik. Ma már a magyar kisdiákok 80 százaléka részt vesz a programban.

– A kimutatások szerint csökken a lakosság zöldség-gyümölcs fogyasztása, miközben egyre növekszik az elhízott, túlsúlyos gyermekek száma, ami hosszú távon problémákat okozhat – emelte ki a főosztályvezető-helyettes.
Az óvodai és iskolai felméréseik már most is bizonyítják, hogy elégtelen a fiatalok gyümölcs- és zöldségfogyasztása: alig 20-30 dekagrammot fogyasztanak naponta, a 40-60 dekagramm helyett. Holott vannak szakemberek, akik már a napi nyolcszori gyümölcsfogyasztást javasolják, ami jóval meghaladja ezt a mennyiséget – mondta el Miháldy Kinga dietetikus. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet szervezési koordinátora hozzátette, sok óvodában és általános iskolában mértek már magas vérnyomást, cukorbetegséget.
A dietetikus azt javasolta, hogy minél színesebben és változatosabban étkezzenek a gyermekek, hiszen a zöldségek színanyaga – a vitamin-, ásványi anyag és rosttartalom mellett – nagyon fontos az immunrendszer és a táplálkozás szempontjából. Hozzátette, a napi 400 gramm gyümölcs vagy zöldség a minimum, ennél ők többet javasolnak.
– Azt szoktuk mondani, hogy 6 alma már fedezheti a napi gyümölcsigényünket, de javasoljuk a főzelékek, saláták fogyasztását is – emelte ki.

Érkezik az alma a Fazekas Utcai Általános Iskolába
Az Arany János Általános Iskola már a kezdetekkor csatlakozott a programhoz, tudtuk meg Klemmné Lőrincz Ildikó iskolaigazgatótól. Így háromszor egy héten valamilyen gyümölcsöt – főleg almát, körtét –, valamint száz százalékos gyümölcslevet kapnak a gyermekek az iskolában.
– Nagyon fontosnak tartjuk a szemléletformálást, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét arra, mennyire fontos az egészséges táplálkozás, a gyümölcs-zöldségfogyasztás. A program az otthoni fogyasztásukra is kihat. Úgy gondoljuk ugyanakkor, hogy minél kisebb korban, már az óvodában is el kellene kezdeni ezt a programot, hiszen akkor még fogékonyabbak a gyermekek – tette hozzá az iskolaigazgató.
A programnak köszönhetően Magyarországon ma már 2032 iskolában, több mint fél millió kisdiák jut átlagosan hetente legalább két alkalommal, legkevesebb kétféle gyümölcshöz és zöldséghez az iskolában.
K. I.
Fotó: F. K. Cs.