Ugrás a tartalomra

Folytatódnak a kilakoltatások

Létrehozva
Preview Image


Mint ismert, a parlament elfogadta Csöbör Katalin miskolci országgyűlési képviselő módosító indítványát, így a „fészekrakós” lakásokra nem vonatkozik a határozatlan időre meghosszabbított kilakoltatási moratórium. Ennek megfelelően múlt héten azonnal megkezdték az érintett lakások kiürítését, ami azóta is folyamatosan zajlik.

kilakoltatas_140522_vcs_06.jpg

Betört gipszkarton, szilánkok, lelakott szobák és egy százcentis tv doboza – a lakás üres, a lakók már hetekkel korábban elköltöztek az egyik Szentgyörgy utcai ingatlanból. Az egyik szomszéd elmondása szerint 2 gyerek és 2 felnőtt lakott itt.

Preview Image


Nem csupán hangosak voltak, mint kiderült, más gond is volt: több mint egymilliós tartozást hagytak hátra. A lépcsőház karbantartására miattuk sem volt pénz.
– Ezek a tartozások, ugyanúgy, mint az Avason bárhol, a működést nehezítik – mondta Ratkócai Árpád. – Emiatt a lépcsőházban nem voltak például a gumi járólapok kicserélve, egyszer volt egy festés, de semmi különösebb felújításra nem volt pénz, az állandó javítások mellett.

kilakoltatas_140522_vcs_11.jpg

A másik, szintén Szentgyörgy utcai lakás is üres már, itt egy háromgyermekes család lakott. Több zsáknyi ruhát, bútort, számítógép monitort és egy babakocsit is hátrahagytak. Hevér István és felesége elmondta, ezek a lakók sem fizettek semmilyen költséget, de autójuk az volt.
– Állítólag milliós tartozást halmoztak fel, már a melegvizet is lezárták náluk. A közüzemi számláktól kezdve semmit nem fizettek – mondják a szomszédok. Hogy pontosan mikor költöztek el, csak nagyjából tudták megmondani, azt pedig egyáltalán nem, hogy hová mehettek. Nem nagyon hiányoznak senkinek, hiszen egyáltalán nem tartották be a közösségi élet szabályait, életvitelük kifejezetten zavarta a lakókörnyezetet.

kilakoltatas_140522_vcs_07.jpg

A kiköltözött lakók hátrahagyott dolgait az ingatlankezelő összegyűjtötte és elszállította. A tervek szerint a nyár végére a fészekrakós lakások háromnegyede visszakerül az önkormányzathoz. A kilakoltatottak lakcímkártyáit érvénytelenítik, így segélyt sem kaphatnak majd.

minap.hu
Fotó: V. Cs.