Ugrás a tartalomra

Potyogtak a gólok Miskolcon

Létrehozva
A fiúknál és a leányoknál is nyolc-nyolc együttes vett részt a Miskolcon, két helyszínen megrendezett kézilabda diákolimpia országos döntőjében. A borsodi megyeszékhelyen a IV korcsoportba tartozó együttesek vetélkedtek egymással.
A csatározásnak a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola tornacsarnoka, illetve a Herman Ottó Gimnázium csarnoka adott otthont. A szervezők mindkét nem küzdelmei során két, egyformán négyes csoportba osztották a csapatokat. Itt körmérkőzéses rendszerben vívtak meg egymással, majd következett a keresztjáték, illetve a helyosztók.

A leányoknál az A csoportban a Siklós, a Győr Marcal város, a Balatonboglár, illetve a Salgótarján Beszterce gárdái viaskodtak egymással, míg a B csoportba került az Ózd Bolyki, a Debrecen, a Győr Nádor városi és a Tatabánya Dózsa kerti iskola csapata.

A fiúknál az A csoportba került a Budapest Kassa, a Debrecen Kazinczy, az Ózd Bolyki és a Szeged Dugonics gárdája, míg a B csoportban kezdte meg csatározását egymással a Győr Nádor város, a Nyíregyháza Bem, a Veszprém, valamint az Alsóörs Endrődi együttese. A leányoknál végül a Balatonboglár, a fiúknál pedig a Szeged gárdája bizonyult a legjobbnak. A borsodi színeket képviselő Ózd mindkét nem küzdelmeiben a hetedik helyen végzett.

Eredmények, helyosztók.

Leányok, a 7. helyért: Salgótarján Beszterce – Ózd Bolyki 21-25 (11-11). Fiúk: Ózd Bolyki – Nyíregyháza Bem 10-27 (5-16).

Leányok, az 5. helyért: Siklós Kanizsa – Győr Nádor város 21-24 (9-10). Fiúk: Debrecen Kazinczy – Veszprém 22-21 (11-11).

Leányok, a 3. helyért: Tatabánya Dózsa kert – Győr Marcal város 16-17 (5-8). Fiúk: Győr Nádor város – Alsóörs Endrődi 23-23 (11-12), büntetőkkel 30-31.

Leányok, az 1. helyért: Balatonboglár – Debrecen Hunyadi 27-19 (11-10). Fiúk: Budapest Kassa – Szeged Dugonics 16-18 (11-9).

VÉGEREDMÉNY
Leányok: 1. Boglári Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda Balatonboglár (testnevelő: Varga Zsolt, Orbán Csaba), 2. Debreceni Hunyadi János Általános Iskola Debrecen (Szilágyi Attila), 3. Marcal városi Főigazgatóság, Arany János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Győr (Basák Zoltán, Hornyák Lajos), 4. Dózsa kerti Váci Mihály Általános Iskola Tatabánya (Gyurkovics István).

Fiúk: 1. Dugonics András Piarista Gimnázium Szeged (testnevelő: Bereczky András, Velky Mihály), 2. Kassa Utcai Általános Iskola Budapest (Vladár István, Takács Zoltán), 3. Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda Utánpótlásközpont Alsóörs (Lipták Gyula, Hidasi Ferenc), 4. Nádor városi Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr (Baksa Péter).

KÜLÖNDÍJAK. Legjobb kapus: Horváth Dorina, Boglári Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda Balatonboglár (leány), Jónás Bálint, Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda Utánpótlásközpont Alsóörs (fiú).
Gólkirály: Pál Tamara, Nádor városi Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr (leány), Rosta Miklós, Nádorvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola Győr (fiú).
Legtechnikásabb játékos: Schmölcz Mirtill, Dózsa kerti Váci Mihály Általános Iskola Tatabánya (leány), Váczi Milán, Kassa Utcai Általános Iskola Budapest (fiú).

D. L.