Ugrás a tartalomra

Szolgáltató és rendőrség – együtt a biztonságos áramszolgáltatásért

Létrehozva
Évtizedes eredményes kapcsolat van az ÉMÁSZ és a rendőrség között. A szolgáltató a mindennapokban is folyamatosan együttműködik a hatósággal, amelyet rendre új szerződésekkel hitelesítenek. Vélhetőleg ennek köszönhető az is, hogy az utóbbi időben csökkent az áramszolgáltatással kapcsolatos bűnesetek száma.
Színesfémlopás és illegális áramvételezés – ezek a tipikus bűnesetek, amelyek aztán – tekintettel az áramkimaradásokra – nem kis bosszúságot okoznak a szolgáltatást igénybe vevő lakosságnak, és általában jelentős anyagi kárral, sok esetben környezetszennyezéssel járnak. A technikai, szerkezetbeli változások folyamatos naprakészséget igényelnek, ezért kellett megújítani az együttműködést, melynek célja, hogy a megyei rendőr-főkapitányság és az ÉMÁSZ a hatályos jogszabályok alapján kölcsönösen segítse egymás tevékenységét.

emasz_rendorseg_140522_ja_1.jpg
Hans-Günter Hogg, az ELMÛ-ÉMÁSZ Társaságcsoport igazgatósági tagja a Miskolc Televízió riporterének elmondta, a szerződés aláírásával az eddiginél is naprakészebb lesz az együttműködés a rendőrséggel.
– Mindent megteszünk a biztonságos áramellátásért, így például riasztó berendezéseket szerelünk létesítményeinkre. Támadás esetén a riasztó a központunkban jelez, ahonnan kollégáink azonnal értesítik a rendőrséget. De villamoskábel átvágása esetén sem csak a mi szakembereink vonulnak ki, hanem a rendőrség is ott van a helyszínen – ecsetelte.

emasz_rendorseg_140522_ja_19.jpg
Az utóbbi időben csökkent az áram-, illetve az ezzel összefüggő színesfémlopással kapcsolatos esetek száma. Mint Vereckei Csaba megyei rendőr-főkapitány elmondta, pozitív folyamatot tapasztalnak a számokban, hiszen jelentős csökkenést regisztráltak a lopások számát illetően tavaly.
– Mi arra koncentrálunk, hogy a megelőzéssel és a felderítéssel ezt a pozitív folyamatot meg tudjuk őrizni, és a jövőre nézve is ebbe az irányba tudjunk továbbhaladni – emelte ki.

emasz_rendorseg_140522_ja_25.jpg
Az ÉMÁSZ szakemberei a rendőrökhöz hasonlóan olykor mostoha időjárásban teljesítik feladatukat. A rendőrség vállalta, hogy kiképző bázisán, szakavatott kollégák kalauzolása mellett, vezetéstechnikai gyakorlatokon vehetnek részt az ÉMÁSZ gépkocsit vezető dolgozói.

minap.hu
Fotó: J. Á.