Miskolcon rendezte négyévente esedékes, 104. küldöttgyűlését – mely egyben tisztújító is – az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE), a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi és Műszaki Anyagtudományi karaival ápolt kiváló kapcsolatnak köszönhetően. Az egyesület új vezetőségének megválasztása mellett köszöntötték a 40, 50, illetve 60 éves tagsággal rendelkező társakat, akiknek kitüntették egyesületi munkásságát.

A küldöttgyűlés után ünnepélyesen felavatták a Miskolci Egyetem Szenátusa és az OMBKE választmánya által elhelyezett emléktáblát. A művet – Varga Éva miskolci művész alkotását – a Selmeci Akadémia oktatói, hallgatói és végzett diákjai emlékére állíttatták; azok emlékére, akik az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben részt vettek, és életüket adták a hazáért, a függetlenségért, a szabadságért. Mint az ünnepségen elhangzott, „régi adósságot törlesztenek” a tábla átadásával – több mint száz akadémiai hallgatónak és professzornak állítottak emléket így pénteken.

Nagy Lajos, az OMBKE elnöke elmondta, az egyesület 122 évvel ezelőtt azért jött létre, hogy a bányász-kohász szakmát és szakirodalmát segítse, később pedig a szakmában dolgozó cégek és tagok érdekképviseletét ellássa.
– Mélyponton van a magyar bányászat és kohászat. Minden idegszálunkkal arra törekszünk, hogy a „talpunk alatt lévő” lehetőségeket feltárjuk, és a társadalom hasznára tudjuk fordítani – tette hozzá.

A rendezvényen a magyar bányászati-, kohászati- és anyagtudományi ipar jeles képviselői, cégtulajdonosok, vállalatvezetők, tapasztalt ipari és egyetemi szakemberek vettek részt. A két kar hallgatói a küldöttgyűléshez kapcsolódóan este hagyományőrző szakestélyt tartanak. A két esemény közötti időtartam kitöltésére pedig „OMBKE Sportnap és Baráti Találkozót” szerveztek az egyetemi sportpályán, ahol tanár-diák-ipariak futballmérkőzéseken mérték össze erejüket a résztvevők. A sportnapon a két kar lányai rendhagyó focimeccset játszottak egymás ellen.
minap.hu
Fotó: Mocsári L.