Ugrás a tartalomra

Az eOptika.hu "Az Év Internetes Kereskedője" 2014-ben

Létrehozva
Az eOptika.hu online áruház nyerte "Az Év Internetes Kereskedője" díjat 2014-ben a közönségszavazás, majd azt követően a szakmai zsűri döntése alapján - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
A SZEK.org, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), valamint a kirowski Isobar az idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a versenyt.  
    
A kirowski Isobar különdíját, "Az Év Legígéretesebb Kereskedője" címet a Petissimo online áruház kapta.  
    
A verseny első fordulójában a közönségszavazatok alapján választották ki a 32 legnépszerűbb olyan internetes kereskedőt, amely magyarországi cégbejegyzéssel és Vedd a neten! webshop minősítéssel rendelkezik, online kiskereskedelmi tevékenységet folytat és előző éves árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot.
    
Közel tízezer közönségszavazat érkezett több mint 300 weboldalra, közülük a top 32 webáruház pályázatot nyújthatott be, s a második fordulóban a szakmai grémium és a felelős kereskedőkből álló zsűri választotta ki Az Év Internetes Kereskedőjét 2014-ben. A zsűri a döntés során értékelte a kereskedők pályázatát, melyben kiemelt szempontként szerepelt a vállalkozások üzleti modellje, az elért üzleti eredmények, a honlapok színvonala, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minősége és nem utolsó sorban a felhasználóbarátság.
    
A zsűri pontozása alapján a második helyezett a maesteszinhaz.hu lett, harmadik helyen a ruhafalva.hu végzett, a negyedik helyezést pedig a harisnyadiszkont.hu szerezte meg.  
    
A nyertes eOptika.hu amellett, hogy használhatja "Az Év Internetes Kereskedője 2014" címet, 1 millió forint értékű hirdetési kampányt nyert a díj főtámogatójától, a MasterCardtól.

MTI