Mint arról korábban beszámoltunk, a Polgári Törvénykönyv által ismert és megengedett törvényes birtokost megillető jogos birtokvédelem lehetőségével élt a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Kft., amikor a jogerős bírósági ítélet ellenére sem tudott birtokba kerülni. A magyar cég tervei között szerepel még idén újraindítani a cementgyárat, háromszáz munkahelyet teremtve ezzel.
A járásbíróság azt állapította meg, hogy az alperes cég a teljes gyárüzem birtokbavételével felperes sérelmére birtokháborítást követett el, tekintettel arra, hogy a gyárat tilos önhatalommal szerezte meg, ezt pedig a jog tiltja, tájékoztatta portálunkat Csillám Katalin, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese.

Ugyanakkor nem kötelezte a teljes ingatlan birtokba adására, ugyanis a bíróság megvizsgálta a birtokláshoz való jogot és megállapította, hogy felperes egy meghatározott ingatlan – egy kemence és ennek tulajdonosa javára bejegyzett földhasználati joggal érintett ingatlanrész – tulajdonjogát szerezte meg és ezért csak ezen ingatlanrészek tekintetében kötelezte az eredeti birtokállapot helyreállítására. Tehát ezen ingatlanrész kivételével a gyár területe maradhat a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Kft. birtokában.
minap.hu