Ugrás a tartalomra

Mlinárik János emlékverseny Ózdon

Létrehozva
Nagyszabású asztalitenisz emlékversenyre kerül sor május 25-én, vasárnap, Ózdon. A jelzett időpontban rendezik ugyanis meg a Mlinárik Jánosra emlékező versenyt, amelyre a régió minden szakosztályából érkeznek résztvevők.
A szervezők a rendezvénnyel igyekeznek játéklehetőséget biztosítani a régióban sportolóknak, és ugyanakkor tiszteletadásukat fejezik ki az elhunyt sikeres és népszerű egykori sportvezető iránt. A versengésre Ózdon, a Városi Sportcsarnokban kerül sor, a mérkőzések délelőtt 9 órakor kezdődnek.

– A versenyt az Ózdi Sportszervező Iroda Asztalitenisz Szakbizottsága, valamint az Ózd Városi Sportegyesület Asztalitenisz Szakosztálya rendezi – mondta Barak Viktor, a versenybíróság főtitkára. – Az eseményen bárki részt vehet, aki a versenykiírásnak megfelelően nevezett. Az mindenképpen örömteli, hogy nagyon sok, NB I-ben szereplő játékos is jelentkezett a viadalra. Így itt lesznek például az Apagy, a Borsod Volán és más szakosztályok képviselői is.

A verseny fő védnöke Fürjes Pál, Ózd város polgármestere. A nézők között sok, egykori tanítvány foglal majd helyet, de az asztalok mellett is láthatunk majd játékosokat! Indul például Beleznay Mátyás, az egykori sokszoros magyar válogatott, aki Európa-, és világbajnokságon egyaránt képviselte a magyar színeket.

– Mlinárik János kiváló edző volt, de pedagógusként sem vallott szégyent – pillantott vissza a régmúltba Beleznay Mátyás. – Nagyon sokat köszönhettem neki, miként mások is, hiszen Ózdok remek sportolók tucatjait indította el pályájukon.

A versenyen az első három helyezett érem, az I. helyezettek érem és serlegdíjazásban részesülnek. Megtudtuk, hogy több korosztály számára írták ki a versenyt. Így lesznek a mezőnyben serdülők, ifjúságiak és felnőttek egyaránt. A felnőtt férfiaknál várható a legtöbb induló, ebben a kategóriában először csoportmérkőzéseket rendeznek, majd következik a főtábla, ahol már egyenes kieséses rendszerben folytatódik majd a csatározás. A sorsolást szombaton délelőtt 9 órakor készítik el, a versenyen vasárnap 16 óra tájban várható az eredményhirdetés.

D. L.