Ugrás a tartalomra

Újjászületett ékszerdoboz – hivatalosan is megnyílt a Képcsarnok

Létrehozva
Preview Image


– Öröm látni, hogy nemcsak működött, de ma is működik mindaz, amit 30-40 évvel ezelőtt terveztem – mondta az ünnepi alkalomra Miskolcra érkezett Madarassy István iparművész, a vörösréz díszoszlopok, és a sárgaréz korlátok, a csillár, a feliratok és a kisebb, de jelenlétükkel a nagy egész meghatározó részévé váló fém kiegészítők tervezője. Mindez két lépcsőben készült el az akkori Képcsarnok vállalat megrendelésére. Az első etap az oszlopokkal 1974-ben, a második a többivel 9 évvel később, amikor Horváth Péter belsőépítész tervei alapján kialakult a tér mai, galériás szerkezete.

kepcsarnok_megnyito_140522ml_40.jpg

– Fiatal művészként nagyon hálás voltam a Képcsarnoknak ezért a megbízatásért, hiszen az adott teret kellett ékszerdobozzá alakítanom a saját eszközeimmel. És hálás vagyok most Miskolcnak, mindenkinek, akinek szerepe volt benne, hogy fontosnak tartották megőrizni a munkámat – tette hozzá a művész a megnyitón.

kepcsarnok_megnyito_140522ml_06.jpg

A megőrzés éppen azért lett most sürgető feladat, mert a berendezés a Képcsarnoké volt – aminek időközben összezsugorodott országos hálózata, és tavaly év végén felszámolási eljárás indult a cég ellen. A felszámoló pedig úgy gondolta, elszállítja, és valamilyen módon értékesíti a berendezést.

– Úgy gondoltam, ez ellen tenni kell, meg kell menteni ezt az értékes berendezést a városnak, a főutcának, a miskolciaknak, ezért értesítettem az önkormányzatot – emlékeztetett Sípos Tamás, aki hét éve vezeti alkalmazottként a Képcsarnokot, és most folytatja ugyanezt, vállalkozóként.

kepcsarnok_megnyito_140522ml_18.jpg

Az önkormányzat ugyanígy gondolta, és intenzív, végül minden, így pénzügyi szempontból is sikeres tárgyalásokat folytattak, aminek eredményeképpen ma már Miskolc város közösségéé a művészi berendezés. És ezáltal egy különleges, magas színvonalú tér.

– Sok mosolygó arcot látok magam körül, ami külön jóleső érzés, hiszen láthatóan együtt tudunk örülni annak, hogy nem ment veszendőbe ez a hetvenes években született érték – mondta köszöntő beszédében Kriza Ákos polgármester. – Miskolc kulturális, a színház, a szimfonikus zenekar, a muzeális, képzőművészeti terek által meghatározott közegébe tökéletesen illik ez a hely, és fontos, hogy ezt továbbra is egyben tudjuk tartani. Újraindulhatott, ami 50 éven át működött. Örüljünk ennek együtt – és folytassuk mindannyian tovább a kulturális értékeinkért végzett munkát! – emelte ki.

kepcsarnok_megnyito_140522ml_05.jpg

Sípos Tamás ennek kapcsán elmondta: szeretnének továbbra is kapcsolódni a város kulturális rendezvényeihez, fesztiváljaihoz, sőt, ha lehet, saját programokat is kínálva aktív részesei lenni a megújuló főutca, a város kulturális életének. Az is egyértelmű: ahogy korábban, a Szőnyi István teremben továbbra is rendszeresen rendeznek majd tárlatokat – az újraindulás utáni elsőt Gonda Zoltán debreceni festőművész munkáiból. A művész elmondta, megtiszteltetés számára ez az elsőség.

– 15-20 év munkájának válogatását, Erdély, Debrecen, a nagyvilág üzenetét, és természetesen gondolataimat hoztam el Miskolcra – mondta, és nem elsőként, de nem is utolsóként kívánta: nevezetes esemény egy galéria újjászületése, maradjon hát sokáig talpon, és kínáljon művészi tárgyakat a vásárlóknak, művészi élményt minden műértőnek és művészetkedvelőnek.

Cs. M.
Fotó: Mocsári L.