- A legnagyobb veszteségek a Zemplénben voltak, de a Bükk hegység és Aggtelek vidéke is megsínylette a történteket. A kárt szenvedett faanyag értéke eléri a 300 millió forintot, az ítéletidő főként bükkösöket tett tönkre, de helyenként a tölgyesekben és a fenyvesekben is jól láthatók a vihar nyomai – tájékoztatott Zay Adorján, az Északerdő vezérigazgatója.

Mint elmondta, az elmúlt napokban az élet- és balesetveszélyes fatörzseket már eltávolították, a közutak felszabadítása is megtörtént. Azokon a területeken, amelyek nem állnak természetvédelmi oltalom alatt, a jövő hét elején kezdődik meg a kárfelszámolás. A védett területeken - a természetvédelmi hatóság engedélyének birtokában - a kezelővel történő egyeztetés eredményétől függően indulhat el a munka. Úgy becsülik, hogy az egyes erdészeteknél 2-3 hét alatt befejeződhet a kárfelszámolás, de van olyan terület, ahol akár szeptember közepéig is elhúzódhat ez a folyamat. A balesetek elkerülése érdekében arra kérik a turistákat, hogy a károsodott erdőterületeken óvatosan közlekedjenek.
minap.hu