Ugrás a tartalomra

Emelhetik a kétgyermekesek adókedvezményét is

Létrehozva
Jelentősen emelkedhet a két gyermeket nevelők családi kedvezménye, a jelenlegi húszezer forint helyett havonta akár negyven-ötvenezer forint körüli összeg is megmaradhat náluk – írja a Magyar Nemzet.
A lap szerint jelentősen megemelhetik a két gyermeket nevelő szülők családi adókedvezményét. Jelenleg egy gyermek után havonta tízezer forinttal csökkenthető a közteher, kettő után kétszer tíz-, azaz húszezer forinttal, míg három vagy több utód nevelésekor gyermekenként 33 ezer forintos mérséklés érvényesíthető.

A lap információi szerint elképzelhető, hogy a kétgyermekes kedvezményt úgy emelnék meg, hogy annak összege megközelítse a nagycsaládosoknak egy-egy gyermek után járó enyhítés nagyságát. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben egy gyermek után havonta akár 20-25 ezer forintot is igénybe vehetnének a két utódról gondoskodó szülők. Azaz: a jelenlegi húszezer forint helyett havonta negyven-ötvenezer forint körüli összeg is megmaradhat ennél a körnél.

A lépés több mint 350 ezer szülőt érinthetne.

 

atv.hu / Magyar Nemzet