Ugrás a tartalomra

Berki Krisztián ezüstérmes lólengésben

Létrehozva
Az olimpiai bajnok Berki Krisztián, akárcsak tavaly Moszkvában, ezüstérmet szerzett a lólengés vasárnapi döntőjében a férfi tornászok szófiai Európa-bajnokságán.
Az Újpest 29 esztendős, hatszoros Eb- és kétszeres vb-győztes tornásza a döntőben 15,633 pontot kapott gyakorlatára úgy, hogy 7,0 kiinduló pontú gyakorlatának egyik elemét a bírók nem fogadták el, így csak 6,9 lett a kiindulója.
A viadal honlapja alapján a győzelmet a brit Max Whitlock szerezte meg 16,166 ponttal, a harmadik pedig a szlovén Saso Bertoncelj lett 15,466-tal.

Berki pályafutása második Eb-ezüstjét nyerte, tavaly Moszkvában is második lett a kontinesviadalon, akkor is egy brit rivális győzte le, Daniel Keatings. Akkor Whitlock harmadik lett.
- Örülök, hogy éremmel megyek haza, persze jobb lett volna az arannyal hazatérni, de az az igazság, hogy Whitlock finálés 7,3-as kiindulójával nem tudom felvenni a versenyt - idézte a hazai szövetség hírlevele a magyar tornászt. - Mindenképpen új elemet kell beépíteni a gyakorlatomba, hogy az én kiindulóm is magasabb legyen. Örülök, hogy végigcsináltam a gyakorlatomat, volt benne egy kisebb hiba, az egyik elemet rosszul indítottam el, és utána korrigálni kellett, de igazából ez nem volt olyan nagy dolog, a gyakorlat összességében jól sikerült.

Kovács István szövetségi kapitány szerint Whitlock nem mutatott be szép gyakorlatot, azonban jobb volt az anyagerőssége, s a brit ezzel nyert.
- Nem vagyunk elkeseredve, itt tartunk, tudjuk azt, hogy nekünk is tovább kell fejleszteni az anyagerőt, 7,2-7,3-ra kell felhúzni a kiindulót. Már elkezdtünk tanulni egy új elemet, a cél, hogy a 2015-ös olimpiai kvalifikációs világbajnokságig beépítsük a gyakorlatba - árulta el.

Eredmény:
lólengés, Európa-bajnok:
Max Whitlock (Nagy-Britannia) 16,166  pont
2. Berki Krisztián 15,633 
3. Saso Bertoncelj (Szlovénia) 15,466 

MTI