– Célszerű, szükséges és indokolt is értékelni a vasárnapi választás eredményét, még akkor is, ha nem teljesen végleges. Elsöprő, történelmi nagyságrendű győzelmet aratott a Fidesz–KDNP. Miskolcon 160 szavazókörből 155-ben nyert a pártszövetség listája, amire még nem volt példa – hangsúlyoza a szóvivő. Összesen a városban több, mint 17 ezer szavazatot kaptak, 10 ezerrel többet a Jobbiknál és 11 ezerrel többet az MSZP-nél. Jól mutatja ez a miskolciak elkötelezettségét a város és az ország vezetése iránt. A Jobbik négy szavazókörben tudott nyerni, míg az MSZP csupán egyben – Soós Attila külön felhívta rá a figyelmet, hogy ez a számozott utcák területén lévő szavazókör, ami bizonyítja, hogy a múlt heti állításuk helyénvaló, mely szerint kampányolnak ott a baloldali képviselők. Ez a hatalmas győzelem azt bizonyítja, hogy a nemzeti érdekvédelem politikája és a miskolci vezetés rendteremtési politikája is elnyerte a választók bizalmát, köszönik minden miskolci szavazatát és ígérik, a megkezdett úton mennek tovább - tette hozzá Soós Attila.
minap.hu
Fotó: Végh Csaba