Ugrás a tartalomra

Hajrá Miskolc! Hajrá Diósgyőr!

Létrehozva
Preview Image


A zápor miatt a kezdő, "előhangoló" Miskolci Illés Emlékzenekar koncertje kicsit rövidebb lett a kelleténél, de az esőfelhők elvonultával ismét megtelt a Városház téren felállított színpad előtti tér. Rengeteg miskolci család, szurkoló várta a DVTK játékosainak érkeztét.

dvtk_after2.jpg

A Reflex koncertje után a kupadöntő emlékezetes pillanatait is felidézték, az igazi DVTK-hangulattal. A Diósgyőr játékosai nyitott buszon érkeztek a helyszínre, konfettiesőben, a Reflex által élőben játszott Diósgyőr-induló hangjaira.

dvtk_after_140526_ml.jpg

A játékosokat egyenként szólították a színpadra, ahol Kriza Ákos polgármester köszöntötte őket. Beszédében egyebek mellett elmondta, a közgyűlés elé terjeszti, hogy a miskolci önkormányzat részesítse 150 millió forintos támogatásban a csapatot, az Európa Liga-szereplés plusz költségeinek támogatására, s azt is megemlítette, hogy a napokban egyeztetett a kormány illetékeseivel a stadionrekonstrukció részleteiről.

dvtk_after3.jpg

Kriza Ákos kihangsúlyozta, a város ahogy eddig, úgy ezután is a csapat mögött áll. Hajrá Miskolc, Hajrá Diósgyőr! - zárta szavait a polgármester, aki emlékplaketteket adott át a diósgyőri labdarúgóknak.
Miskolc polgármesterétől Petr Kovarik vette át a szót. Mint a Borsodi Sörgyár Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a cég a megyét és Miskolcot hazai pályának tekinti. Még Budapesten is sikerült megidézni a hazai pálya érzését, a Magyar Kupa döntőjében is, amit megköszönt a szurkolóknak az ügyvezető igazgató.

dvtk_unnep_140526ml_1.jpg

– A nagyon nehéz körülmények – gyors bekapott gól és a piros lap – ellenére megmutattátok, hogy igazi csapat vagytok – fordult Petr Kovarik a háta mögött álló csapat felé. – Jó volt látni, hogy nem adtátok fel, elejétől a végéig küzdöttetek, ahogy a szurkolók is végig buzdították szeretett csapatukat – fogalmazott az ügyvezető, amire a szurkolók az „Ez Miskolc!” rigmussal válaszoltak. Petr Kovarik azzal zárta köszöntőjét: „biztosak lehettek benne, a csapat mellett állunk, támogatni fogjuk őket és a szurkolókat is.”

dvtk_unnep_140526ml_10.jpg

Tomiszlav Szivics következett - a DVTK vezetőedzőjét óriási tapssal és neve skandálásával köszöntötték a szurkolók. „Várjatok, nehogy sírni kezdjek!”, fogadta a miskolci közönség szeretetét az edző, aki éppen ezt a felemelő érzést, a szeretetet emelte ki köszöntőjében. Mint mondta, senkit sem szabad gyűlölni, a siker jelszava, kulcsa ugyanis a szeretet, a szerelem. „Tegnap sokat nyertünk, s ti voltatok a győztesek”, utalt vissza a Magyar Kupa döntőjére Tomiszlav Szivics.

dvtk_unnep_140526ml_8.jpg

„Tegnap is megmutattátok, hogy az ország legjobb szurkolótábora vagytok”, fogalmazott a vezetőedző, újabb hatalmas ovációt kiváltva a Városház téren összesereglett szurkolókból. – Egész szezonban velünk voltatok, mellettünk álltatok, s szép ajándékot kaptatok: két kupadöntőt és egy 5. helyet a bajnokságban. A kupa itt van, majdnem meglett a másik is, de nem gyakoroltuk a tizenegyesrúgást, ez az én hibám – mondta a diósgyőri vezetőedző.

dvtk_unnep_140526ml_2.jpg

 – Csodálatos szezon áll mögöttünk, főleg ahhoz képest, ahonnan indultunk. A legnagyobb hősök itt állnak mögöttem, de ilyenkor, az ünneplés pillanataiban nem szabad kifelejtenünk senkit, aki a sikerben velünk volt, ezért jár a köszönet a diósgyőri klub minden munkatársának. „Mindig szeressétek a csapatot! Együtt vagyunk, győzni fogunk!” – hangsúlyozta Tomiszlav Szivics köszöntője végén, újabb tapsviharra ösztönözve a szurkolókat.

dvtk_unnep_140526ml_6.jpg

A vezetőedzőt a kupadöntőben egyenlítő Bacsa Patrik követte a köszöntésben. Mint mondta, nagyot küzdött ezúttal is a csapat, boldog volt, hogy egyenlíteni tudtak, hogy nagy örömet tudtak szerezni az őket elkísérő több ezer szurkolónak, és természetesen a csapatot itthonról buzdítóknak is.

dvtk_unnep_140526ml_4.jpg

Megköszönte a támogatást, és gratulált a szurkolóknak, majd következett a kupa felmutatása, miközben a konfettiágyúk is működésbe léptek, piros-fehér konfettiesővel beborítva mindenkit, aki a színpadon, vagy annak közelében tartózkodott.

dvtk_unnep_140526ml_15.jpg

Nem maradhatott el a pezsgő sem, az első sorokban állók is bőven kaptak belőle. Az ünneplés azonban itt sem ért véget, felvágták a hatalmas DVTK-tortát – ebben Elek Ákos csapatkapitány vállalt főszerepet –, s ebből bőven jutott a szurkolóknak is.
A nagy Városház téri ünneplés a Bíborszél koncertjével zárult, a csapat tagjait pedig ünnepi fogadásra várták a Városháza Dísztermében.

dvtk_unnep_140526ml_14.jpg

Kriza Ákos pohárköszöntőjében úgy fogalmazott: három évvel ezelőtt ugyanitt álltak, amikor újra feljutott az NB I-be a DVTK. - Nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan és ilyen magasra jut a csapat - mondta, hozzátéve, nagy megelégedéssel nyugtázhatjuk, hogy ennyire jól teljesít a diósgyőri gárda. Jelenleg 5. helyen áll a DVTK az OTP Bank Ligában, megszerezte a csapat a Ligakupa serleget, a Magyar Kupában pedig 2. lett a piros-fehér alakulat. - Ennél rosszabb évünk ne legyen! - fogalmazott a polgármester, majd jó egészséget és sok erőt kívánt a csapat tagjainak, valamint Tomiszlav Szivicsnek, akit nagyon sokan szeretnek Miskolcon.

dvtk_unnep_140526ml_17.jpg

A Diósgyőr vezetőedzője ismét kiemelte, hogy szép, de nehezen induló éven vannak túl, ahol volt, hogy kemény döntéseket kellett meghozniuk – az eredmények azonban bizonyították, hogy a döntések helyesek voltak. Tomiszlav Szivics többször kiemelte a fantasztikus közönséget. Hangsúlyozta, akármi is legyen holnap, tanulni és harcolni kell, hiszen „ez a város, ez a szurkolótábor megérdemli”.

dvtk_unnep_140526ml_18.jpg

Petr Kovarik párhuzamot vont a labdarúgás és a cég filozófiája között: mint mondta, céljuk termékeikkel lenyűgözni a fogyasztóikat, a foci lényege pedig a szurkolók lenyűgözése. A vasárnapi budapesti döntővel kapcsolatban kiemelte, nagyon büszkék voltak, hogy partnerei a csapatnak.

dvtk_unnep_140526ml_19.jpg

A DVTK nem mindennapi szurkolótáboráról mindent elárul, hogy az elvesztett döntőben a végső sípszó után is éltették a diósgyőri csapatot. Nem volt különbség győztes és vesztes csapat között - fogalmazott az ügyvezető igazgató. - Ha együtt csináljuk, legközelebb nyerünk! - zárta köszöntőjét Petr Kovarik.

minap.hu
Fotó: M. L.

Preview Image