Bátori Júlia 2007-től, hétéves korától korcsolyázik a Miskolci Jégvirágoknál. Amikor lehetőséget kapott arra, hogy műkorcsolyázóként is fejlessze tudását, időt
és energiát sem sajnálva mindent megtett, hogy ebben a szakágban is a legjobbak közé tartozzon. – Az óvodával látogattunk el először a jégcsarnokba. Már akkor éreztem, ez az én sportom. Tiszaújvárosban kezdtem versenyszerűen korcsolyázni, majd Miskolcra költöztünk, így folytattam a Jégvirágoknál. Először nem volt a legkellemesebb érzés a jégen lenni. Törte a lábam a korcsolya, hideg volt, féltem, hogy elesek… De az első lépések megtanulása után már úgy éreztem, mintha szállnék a jégen. Az első kűrömet 2009-ben mutattam be, akkor kezdtem el igazán versenyezni. Országos bajnoksággal, tehát elég nívós versennyel kezdtem, nem egy helyi viadallal. Persze, nem volt rögtön sikerélményem, de nem adtam fel – elevenítette fel a kezdeteket a tehetséges tinédzser. Júlia a 2012-es és a 2013-as szezonban valamennyi, Magyarországon megrendezett műkorcsolyaversenyen (Kelet-Magyarország Kupa, Magyar Kupa, Nyílt Országos Vidékbajnokság, Avas Kupa) a dobogó legfelső fokára állhatott, tavaly pedig a csehországi Trnavában megrendezett nemzetközi versenyt is megnyerte.
– A jégen szabadnak érzem magam, minden problémámat elfelejtem, legyen az iskolai vagy otthoni. Mindent kiengedhetek magamból. Sokszor hívtak edzés idején osztálytársaim: amikor 40 fokban mindenki a strandon volt, nekem erőnléti edzésem volt, de a munka meghozza gyümölcsét. Legnagyobb sikeremnek a szlovákiai nemzetközi versenyen elért második helyet tartom, erre vagyok a legbüszkébb, valamint a magyar bajnoki címeimre. Nem is tudom kategorizálni. Annyira jó érzés versenyezni! Az álmom nagyon régóta az Európa-bajnokság. Idén szerepeltem a gálán – azért csak ott, mert 14 éves voltam, és 16 esztendős kortól lehet indulni. Szóval a nagy álmom az Eb-szereplés – emelte ki Júlia, aki 2013-tól a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség műkorcsolya-válogatott keretének is tagja. Bátori Júlia példamutató magatartásával, szorgalmával és kiváló tanulmányi eredményeivel korosztálya példaképe lehet, s méltó a város által adományozott Az Év Sportolója Díjra.
S. P.
és energiát sem sajnálva mindent megtett, hogy ebben a szakágban is a legjobbak közé tartozzon. – Az óvodával látogattunk el először a jégcsarnokba. Már akkor éreztem, ez az én sportom. Tiszaújvárosban kezdtem versenyszerűen korcsolyázni, majd Miskolcra költöztünk, így folytattam a Jégvirágoknál. Először nem volt a legkellemesebb érzés a jégen lenni. Törte a lábam a korcsolya, hideg volt, féltem, hogy elesek… De az első lépések megtanulása után már úgy éreztem, mintha szállnék a jégen. Az első kűrömet 2009-ben mutattam be, akkor kezdtem el igazán versenyezni. Országos bajnoksággal, tehát elég nívós versennyel kezdtem, nem egy helyi viadallal. Persze, nem volt rögtön sikerélményem, de nem adtam fel – elevenítette fel a kezdeteket a tehetséges tinédzser. Júlia a 2012-es és a 2013-as szezonban valamennyi, Magyarországon megrendezett műkorcsolyaversenyen (Kelet-Magyarország Kupa, Magyar Kupa, Nyílt Országos Vidékbajnokság, Avas Kupa) a dobogó legfelső fokára állhatott, tavaly pedig a csehországi Trnavában megrendezett nemzetközi versenyt is megnyerte.
– A jégen szabadnak érzem magam, minden problémámat elfelejtem, legyen az iskolai vagy otthoni. Mindent kiengedhetek magamból. Sokszor hívtak edzés idején osztálytársaim: amikor 40 fokban mindenki a strandon volt, nekem erőnléti edzésem volt, de a munka meghozza gyümölcsét. Legnagyobb sikeremnek a szlovákiai nemzetközi versenyen elért második helyet tartom, erre vagyok a legbüszkébb, valamint a magyar bajnoki címeimre. Nem is tudom kategorizálni. Annyira jó érzés versenyezni! Az álmom nagyon régóta az Európa-bajnokság. Idén szerepeltem a gálán – azért csak ott, mert 14 éves voltam, és 16 esztendős kortól lehet indulni. Szóval a nagy álmom az Eb-szereplés – emelte ki Júlia, aki 2013-tól a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség műkorcsolya-válogatott keretének is tagja. Bátori Júlia példamutató magatartásával, szorgalmával és kiváló tanulmányi eredményeivel korosztálya példaképe lehet, s méltó a város által adományozott Az Év Sportolója Díjra. S. P.