Mint ismert, a Szemere kertben található doni emlékhely új kopjafáját tavaly avatta fel Kriza Ákos polgármester. A miskolci közgyűlés döntése alapján Szondy Sándor fafaragó, népi iparművész és Litwin József iparművész készítette el az emlékhely új kopjafáját.

Pfliegler Péter hétfői ünnepi beszédében emlékeztetett, a magyar hősök emléknapjának eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni a nemzet hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét.

1925. május 1-jén a honvédelmi miniszter hősök emlékünnepe elnevezéssel nemzeti ünneppé nyilvánította május utolsó vasárnapját, 1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések. Az első és a második világháború hőseiről Magyarországon 1989. május 29-én, Szekszárdon emlékeztek meg ismét nyilvánosan, az első állami rendezvényt pedig 1990-ben tartották meg. A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvény pedig ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendő májusának utolsó vasárnapját.

„A hős milyen rövid, de mély jelentéssel bíró szó”, fogalmazott Miskolc alpolgármestere, majd a szó változatos jelentéstartalmát ecsetelte: a kisgyermek szüleire néz fel hősként, de egy sportoló, vagy egy regény, egy film szereplője is viselheti a „hős” jelzőt. – A hős szó leggyakoribb jelentése: olyan férfi vagy nő, aki egy történet központi szereplője, vagy egy népcsoport, kultúra rendkívüli, önfeláldozó tettet végrehajtó híres személyisége – mondta Pfliegler Péter, hozzátéve, hogy a hős el tudja viselni a rábízott feladat nagyságát.

Egy olyan személy, aki lelki-szellemi erejét is felhasználva akarja és tudja elérni a kitűzött célt, akkor is, ha azért nagy árat kell fizetnie érte. Jézus Krisztus, vagy éppen az államalapító Szent István király a magyar nemzet történetében ilyen személy volt, de ide sorolhatjuk azokat a magyar katonákat és civileket is, akik életüket áldozták a hazájukért – rájuk emlékezünk akkor is, ha nevüket ma már talán senki nem ismeri, és akkor is, ha nevük tettük révén fennmarad.

– Nekünk, magyaroknak talán többször kellett hősként küzdenünk, mint másoknak. A nemzet sokszor és sokat küzdött fennmaradásáért. A hazát védő neves és névtelen hőseinknek köszönhetjük, hogy itt lehetünk – emelte ki az alpolgármester. Az ünnepi köszöntőt követően Thomka Tamás református tábori lelkész hirdetett igét, majd a tisztelet és az emlékezés koszorúját helyezte el Miskolc önkormányzata nevében Pfliegler Péter. A megyei kormányhivatal nevében Lukács Irén főigazgató és Stieber Vivien igazgató koszorúzott, majd civil szervezetek képviselői is elhelyezték a megemlékezés virágait, és gyújtották meg mécseseiket.
K. I.
Fotó: F. K. Cs.