A szervezők évek óta ezzel a versennyel tisztelegnek Mlinárik János emlékének adózva, ugyanis a népszerű sportvezető rengeteget tett az északi városban a sport érdekében. Fiatalok tucatjait indította el az úton, edzőként, vezetőként szerzett elismertséget, megbecsülést. Mlinárik János nélkül ma aligha beszélhetnénk a sportágról Ózdon – mondta érdeklődésünkre Barak Viktor, a versenybizottság titkára.
– Az emlékverseny rövid idő alatt népszerű lett, jelzi ezt, hogy nem csak innen, a közeli településekről érkeztek rá sportolók, de jöttek például Pestújhelyről is. A házi gazdák a serdülőknek és az ifjúságiaknak is rendeztek versenyt, de a legnagyobb érdeklődés természetesen a férfi felnőttek vetélkedése iránt nyilvánult meg. Érthető, ebben a kategóriában neveztek a legtöbben, itt az indulók száma csaknem elérte a százat! Ennek megfelelően a szervezők négy főből álló csoportokat alakítottak ki, ahol körmérkőzéses rendszerben csatáztak az indulók. A csoportokból az első és második helyezettek kerültek fel a főtáblára, a kiemeltek mellé. A legjobb négy közé két-két miskolci, valamint ózdi sportoló került.
Az elődöntőben aztán egyértelműen kiütközött a jelentős tudásbeli különbség, ami érthető, hiszen a Borsod Volán az NB I-ben, az Ózdi Városi SE pedig az NB II-ben szerepel. Ennek megfelelően a miskolciak nem is hagytak kétséget, ki a jobb: Doros Szilárd Oláh Krisztiánt verte meg három játszmában, míg Nemes Vince ugyancsak játszmaveszteség nélkül diadalmaskodott Gadóczi Gábor ellen. A fináléban a miskolciak csatájában Doros már szinte győztesnek érezhette magát, ugyanis ez első és második játszmát is megnyerte Nemes ellen, sőt, a harmadikban is vezetett 9-8- arányban! Ekkor azonban elütött egy óriási ziccert és ez megfordította a találkozó menetét. Végül remek csatában Nemes diadalmaskodott, a döntő játszmában 11-9-re nyert. A párosok csatározásában a Pestújhely képviseletében asztalhoz álló Hermann József és Csíkos Ferenc egység szerezte meg az első helyet, miután a döntőben legyőzte az Oláh, Lövei ózdi duót.
Jutott egy harmadik hely ebben a számban is a miskolciaknak, a „vegyes összetételben” szereplő Doros, Sramkó (utóbbi az Arló csapatában szerepel) pár harmadik lett, miután a helyosztón három játszmában kerekedett a Nemes, Gadóczi egység fölé. A verseny kiváló propagandája volt a sportágnak – összegezte véleményét Barak Viktor. – Az érdeklődők szép és látványos mérkőzéseket kísérhettek figyelemmel, igaz, a menetrendet nem tudtuk tartani, de ez az indulók nagy számának volt köszönhető. A sportvezető ezzel arra célzott, hogy az ünnepélyes eredményhirdetést délután 16 órára tervezték, de erre végül csak nem sokkal 19 óra előtt kerülhetett sor, ugyanis javában tartottak a mérkőzések.
Eredmények. Férfi egyes: 1. Nemes Vince (Borsod Volán), 2. Doros Szilárd (Borsod Volán), 3. Oláh Krisztián (Ózdi Városi SE), 4. Gadóczi Gábor (Ózdi Városi SE).
Férfi páros: 1. Hermann József, Csíkos Ferenc (Pestújhely), 2. Oláh Krisztián, Lövei Ádám (Ózdi Városi SE), 3. Doros Szilárd, Sramkó László (Borsod Volán, Arlói SE), 4. Nemes Vince, Gadóczi Gábor (Borsod Volán, Ózdi Városi SE).
D. L.