A rendező Kis-Galya KSE tagjai a Lapka-sportpályán alakította ki a versenyközpontot, ahol az előző napi viharpánik ellenére közel hetvenen jelentkeztek be a rajthoz. Elsőként az ovisok két betétfutama kínált sportos látványosságot a szülők, érdeklődők számára, majd az iskolások következtek. A hegyikerékpáros viadalon U9-től az U19 korcsoportig hat rajt volt, melyekhez 1,2-től 9,8 kilométerig öt különböző táv tartozott.
A tíz tanintézet közötti csapatversenyben – az egyéni versenyzők helyezése alapján szerzett pontok összesítése alapján – 84 egységgel a Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola (Bükkszentkereszt) végzett az első helyen. Második lett 71 ponttal a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium, míg harmadikként a Hámori Waldorf Iskola végzett 16 ponttal.
A verseny befejeztével a házigazdák tésztapartin látták vendégül a sportolókat!
A legjobbak továbbjutottak a június 7-8-án, Veszprémben megrendezendő országos döntőbe.
minap.hu