Magánlaksértés és zaklatás bűntett, illetve testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság a 34 éves B. Róbert szikszói lakossal szemben, aki május 28-án 23 órakor Taktaharkányban volt élettársa házának bejárati ajtóját berúgta, a sértettet lakásában megöléssel fenyegette és bántalmazta, amelynek következtében a nő könnyű sérüléseket szenvedett.
A sértett személyes segélykérésére a Készenléti Rendőrség bevetési egységének településen szolgálatot teljesítő munkatársai azonnal a helyszínre mentek, de az elkövető ekkor már elmenekült.
A rendőrök a későbbiekben visszatérően ellenőrizték a sértett lakásának környékét, ami eredménnyel járt, hiszen éjfél után nem sokkal a ház egyik melléképületében elbújva meg is találták B. Róbertet, akit elfogtak és a Szerencsi Rendőrkapitányságra előállították.
minap.hu