Ugrás a tartalomra

A történeti földrajz megújítóját ünnepelték

Létrehozva
Preview Image


A történelem mozgásban lévő földrajz címmel nyílt kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, kedden. A tárlatot Frisnyák Sándor professzor emeritus, egyetemi tanár, az MTA doktorának 80. születésnapja alkalmából rendezték.

frisnyak_sandor_140527ml_07.jpg

A professzor műveit, valamint a róla szóló anyagokat tekinthetik meg az érdeklődők, amellett, hogy a helyismereti gyűjtemény anyagát is bemutatják a könyvtárban a tárlat rendezői.

A kiállítást Boros László, a földtudomány kandidátusa, nyugalmazott főiskolai tanár nyitotta meg, aki szólt az ünnepelt tudományos tevékenységéről, s méltatta munkássága mellett személyiségét is.

frisnyak_sandor_140527ml_27.jpg

Frisnyák Sándor 2013-ban elnyerte a Geofil Díjat, de többek között Teleki Sámuel Éremmel és Apáczai Csere János-díjjal is büszkélkedhet.

Pályakezdő évei Mályihoz kötik, de nevéhez kötődik a Zemplén-hegység turistakalauz, Szikszó földrajzi képe című kiadvány, s gazdag munkássága során a Bükk-hegység földrajzával is foglalkozott.

frisnyak_sandor_140527ml_22.jpg

Miskolc mellett tudományos látószöge kiterjedt Mályin keresztül Szegedre, Nyíregyházára, Kazincbarcikára, Isaszegre is. Példaképei között pedig elmondása szerint olyan nagyságok vannak, mint Peja Győző, Marjalaki Kiss Lajos vagy éppen Udvarhelyi Kerdoff Károly.

K. J.
Fotó: Mocsári L.