A csütörtöki megnyitóünnepségen ezúttal is felhívták az óvodavezetők figyelmét arra, hogy a gyermekek szemléletformálása kiemelten fontos. A szemléletformáló kezdeményezést második alkalommal is támogatja a város. Idén Pfliegler Péter alpolgármester 600 nárcisz- és 300 tulipánhagymát adott át a programban résztvevők intézmények vezetőinek.

A város 2013 óta támogatja a kezdeményezést. Pfliegler Péter elmondta, a városzöldítés kiemelten fontos, melyhez hozzájárul az óvodák számára kiírt pályázat is.
– Számos olyan lehetőség, segítség van, amely mind egy célt szolgál. A partfalak, tűzfalak zöldítése. A körülbelül 2-3 héttel ezelőtt meghirdetett Magyarország legszebb balkonja, balkonkertje pályázatunk is. A cél, hogy Miskolc zöldüljön, szépüljön, s mindannyiunk számára kedvezőbb, élhetőbb város lehessen – mondta.

A megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv pályázatának célja ötödik alkalommal sem változott. A legfőbb szempont, hogy a gyerekek környezettudatos magatartása kialakuljon, ezzel a fenntartható fejlődés biztosítva legyen.
minap.hu
Fotó: Juhász Á.