Ugrás a tartalomra

Meggyanúsították Halmait

Létrehozva
Meggyanúsították Halmai Gyulát, a miskolci MSZP legfontosabb káderét – írja csütörtöki közleményében Soós Attila, a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának szóvivője.
- 2010. március 15-én, az MSZP végső bukása előtt néhány héttel, Halmai Gyula, a miskolci szocialisták legfontosabb kádere, a Miskolc Holding Zrt. akkori elnök-vezérigazgatója, a Parlamentben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 2010 végére az új miskolci városvezetés, egyebek mellett azzal szembesült, hogy a Miskolc Holding Zrt 17,6 milliárd Ft-os saját tőkéjéhez képest 30,2 (!) milliárd forintos kötelezettségvállalást halmozott fel – fogalmaz közleményében Soós Attila.

Mint írja: „most, 2014. májusának végén, Halmai maga vallotta be a nyilvánosság előtt, hogy ezen a héten Debrecenben gyanúsítottként hallgatták meg, egy több milliós ügyben. Így múlik el a világ dicsősége... De mit is lehet, illetve kell tudni Simon Gábor, Káli Sándor és a többi megbukott helyi miskolci MSZP-s politikai legenda legbizalmasabb emberéről, Halmairól? Egyelőre azt, hogy a független magyar bűnügyi hatóságok álláspontját képtelen elfogadni, csapkod és kapkod, a nyilvánosság fórumaiban vádaskodva vagdalkozik. Mi ezzel szemben bízunk az igazságszolgáltatásban és bízunk abban, hogy minden felelős elnyeri méltó büntetését – zárul a Fidesz-KDNP miskolci szóvivőjének közleménye.

xx xx xx

Halmai Gyula korábban közleményben tudatta, hogy eljárás folyik ellene egy 2005-ös megbízási szerződés ügyében. Halmai – mint írja - panaszt tett a gyanúsítás ellen, politikai okot sejt annak hátterében. - Ha az ügyészség az ügyben ennek ellenére vádat emel, nyugodt szívvel várom majd a tárgyalást és a bíróság ítéletét! – fogalmaz közleményében a volt elnök-vezérigazgató.

minap.hu