Ugrás a tartalomra

Újabb hatósági ellenőrzés Lyukóban

Létrehozva
A felderítésben a közterület felügyelők mellett most is polgárőrök, mezőőrök és lovas mezőörök vettek részt. Most is akadt olyan ingatlan, amelynél kintről is jól látható volt, hogy az áramot lopják.  De  pozitív példa is akad Lyukóvölgyben. Van olyan család, ahol az iratok is rendben vannak és a telek is rendezett. Legutóbb a Családsegítő szolgálattól kapott vetőmagot ültették el. Elmondásuk szerint fontos, hogy példát mutassanak a környéken élő többi családnak.
A felderítésben a közterület felügyelők mellett most is polgárőrök, mezőőrök és lovas mezőörök vettek részt. Most is akadt olyan ingatlan, amelynél kintről is jól látható volt, hogy az áramot lopják. 

rendeszet_lyuko_140529_ja_24.jpg

De  pozitív példa is akad Lyukóvölgyben. Van olyan család, ahol az iratok is rendben vannak és a telek is rendezett. Legutóbb a Családsegítő szolgálattól kapott vetőmagot ültették el. Elmondásuk szerint fontos, hogy példát mutassanak a környéken élő többi családnak.

Preview Image


– Kell, hogy megmutassa az ember, hogy a cigányok között is van kivétel, némelyik cigány, valóban úgy él az az igazság, hogy nem törődnek semmivel, ahogy van úgy van, nem gondozzák a kertet, a portát – mondja Buda László Rolandné.

rendeszet_lyuko_140529_ja_20.jpg

A múlt héten is a Lyukóvölgyben ellenőriztek a rendészek.  Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy vannak e olyan új lakók, akiket az avasról költöztettek ki.  
– Most egy másik területet vonunk ellenőrzés alá, nem ugyanoda megyünk vissza, hol az elmúlt héten voltunk, kíváncsian várjuk az eredményét, hogy vajon kik azok, akik ezen a területen tartózkodnak. Természetesen a lehetősége megvan annak, hogy a korábbi programból kikerülve legyenek, a fészekrakós programból vagy esetleg vidékről, más településekről beköltözve új személyekkel találkozhassunk ezen a területen – mondta Vincze Csaba.

rendeszet_lyuko_140529_ja_2.jpg

A Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője szerint nem jellemző, hogy a kilakoltatott családok Lyukóba költöznek.

Kóródi T.
Fotó: Juhász Á