Ugrás a tartalomra

Világbajnoki ezüsttel tért haza

Létrehozva
Világbajnoki ezüstérmet szerzett Spéth Norbert, a Miskolc-Kazincbarcikai Küzdő SE 18 éves sportolója. Felnőttek között szállt ringbe a világbajnoki címért az idei Muay Thai Világbajnokságon – végül csupán egy legyőzője akadt, így világbajnoki ezüstéremmel térhetett haza.
Május első két hetében, Malajziában rendezték meg a 2014-es Muay Thai Világbajnokságot, ahol körülbelül hatvan ország legjobbjai mérték össze tudásukat. A 18 éves Spéth Norbert a 60 kilogrammos súlycsoportban szállt ringbe – súlycsoportjában 23-an versenyeztek.

A felnőttek között megmérkőző Spéth Norbert elmondta, tapasztalt, rutinos, felnőtt versenyzőkkel kellett megküzdenie. Mint mondta, öt mérkőzése volt, s ugyan akkor, ott kissé csalódott volt, de lelkiismerete tiszta, s most már nagyon örül az ezüstnek.

– Az első mérkőzést egy ausztrál sráccal vívtam, őt pontozással vertem, majd a négy közé jutásért a kínai férfival kerültem a ringbe, őt technikai KO-val győztem le, majd jött a francia ellenfél. Vele nehezebb volt már a dolgom, de pontozással továbbmentem, aztán következett a svéd, azt a meccset pontozással egyértelműen nyertem, s a döntőben az üzbegisztáni versenyzővel meccseztem. Tőle pontozással kaptam ki. Csalódott voltam, de ma már örülök, mert az ezüst is szépen fénylik. Igyekeztem helyt állni, felkészültem, odatettem magam, és felnőttek között mérettettem meg magam – mesélte az élményeket a sportoló, akinek ez volt eddigi legkiemelkedőbb eredménye, habár nem kis versenyek állnak mögötte. 2012-ben Euro-liga győzelem, majd 2013-ban Lengyelországban harcolt ki egy aranyat, s idén márciusban az Európa-kupa legfényesebb medálját hozta haza.

speth_norbert_140529_vcs_3.jpg

– Szerbiában, Belgrádban rendezték meg márciusban az Európa-kupát, amin igazán kiemelkedő, erős felnőtt mezőny volt. Az végülis egy teszt volt, hogy mennyire állom meg a helyem a felnőttek között. Szerbiában nyertem, ezért gondoltuk, hogy akkor irány a világbajnokság – tette hozzá.

A világbajnokságon több száz versenyző vett részt, hozzávetőleg hatvan ország képviseltette magát. Tizenöt súlycsoport, nők, férfiak, a legjobb harcosok. Szepesi Attila, az egyesület edzője elmondta, nagy teljesítmény Spéth Norberté, hiszen fiatalon, viszonylag kevés tapasztalattal szállt versenybe olyanok ellen, akik felnőttek, rutinosak.

– Huszonhárom versenyző volt Norbi súlycsoportjában. A verseny előtt érmet vártam tőle, de népes volt a mezőny, így csak azt szerettem volna, ha a legjobbat kihozza magából, hiszen minden országból a legjobbak voltak a világbajnokságon, ő pedig második lett. Legközelebb szeptemberben, az EB-n, Krakkóban képviseli majd hazánkat, a válogatott keret számít rá – hangsúlyozta Szepesi Attila.

A muay thai a szakemberek szerint a legrégebbi és legjobban működő harci rendszer, hiszen élethelyzeteket is szimulál. Szabad harcmodor, amely abban tér el a K1-től, hogy például lehet térdelni a fejre, vagy éppen könyökölni.

K. J.
Fotó: Végh Cs.