Ugrás a tartalomra

Ablak a világra

Létrehozva
Farkasné Karres Éva, a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola, Óvoda és Szakképző Iskola intézményvezetője elmondta, harmadik éve rendezik meg közösen a szakkollégiummal a napot. A gálaműsor előtt egy kiállítást is megnyitottak, melyen a tanulók által készített műveket lehetetett megtekinteni.A tehetségnap megnyitóján Kiss Gábor a fiatal talentumokról ejtett szót beszédében. Az alpolgármester kiemelte, abban hisznek, hogy Miskolc tehetséges város.
Farkasné Karres Éva, a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola, Óvoda és Szakképző Iskola intézményvezetője elmondta, harmadik éve rendezik meg közösen a szakkollégiummal a napot. A gálaműsor előtt egy kiállítást is megnyitottak, melyen a tanulók által készített műveket lehetetett megtekinteni.

tehetseg_nap_140529_ja_4.jpg
A tehetségnap megnyitóján Kiss Gábor a fiatal talentumokról ejtett szót beszédében. Az alpolgármester kiemelte, abban hisznek, hogy Miskolc tehetséges város.
– Miskolc egyben nagy múltú iskolaváros is. Ebből a két tényezőből nagyon szép jövő alakulhat ki, ezen az úton kell járnunk. A tehetség megfoghatatlan. Szakemberek szerint nincs olyan ember, aki ne lenne valamiben tehetséges, legyen szó művészetről vagy a hétköznapi, kézügyességet jelentő tevékenységekről. A kérdés az, a társadalom, egy város vagy egy iskola alkalmas-e arra, hogy felismerje, támogassa a talentumokat – mondta Kiss Gábor. Hangsúlyozta, önmagunkban is fel kell ismerni a tehetséget, mert az motivációt ad, anélkül pedig nem lehet elindulni.

tehetseg_nap_140529_ja_1.jpg
A beszédeket követően a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola és Óvoda és Szakképző Iskola diákjai, valamint a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatóinak táncos, zenés, verses, dalos bemutatkozó műsorát láthatta a közönség.

Preview Image


minap.hu
Fotó: Juhász Á.