A megbízott edző arra hívta fel a figyelmet, igazi tétje a találkozónak a Videoton számára van, így a székesfehérváriakon lesz a nyomás.
– Éppen ezért mi felszabadultan futballozhatunk. Sok mérkőzést játszottunk a szezonban, a klubigazgatótól a szertárosig mindenki büszke lehet erre az évadra. Remélem, a szurkolók is úgy gondolják, hogy sikeres éven vagyunk túl. Ugyanakkor már csak drukkereink miatt is oda kell tenni magunkat, nem szabad megcsalni őket, mert mindvégig mellettünk álltak – hangsúlyozta Bene Ferenc.
Egerszegi Tamás a Ligakupa-döntős győzelemre emlékezett vissza, amikor 2–1-re nyertek a piros-fehérek.
– Nem mehetünk feltett kézzel oda! Ahogy Bene Ferenc mondta, felszabadultan játszhatunk. Nem akarjuk elrontani a Videoton elleni, idei jó statisztikát, szerintem remek találkozót játszunk majd – mondta a középpályás.
Barczi Dávid kiemelte, nem szeretnek veszíteni, így mindenképpen a három pontért utaznak. A támadó szerint nincs veszítenivalójuk, s lehet, hogy ez billenti a DVTK számára a mérleg nyelvét.
– Koncentráltan készülünk a hátralévő időben – tette hozzá.
Bene Ferenc azzal zárta, bízik benne, hogy enyhítik Tomiszlav Szivics büntetését, mert az az „utóbbi időben sokat sújtott” Diósgyőr és szurkolói mellett a magyar foci érdekeit is szolgálná.
A DVTK-ból a sérült Futács Márkó és Debreceni András játéka kérdéses, Kádár Tamás pedig eltiltás miatt biztosan nem léphet pályára vasárnap.
S. P.