Ugrás a tartalomra

Két miskolci darab utazik a POSzT-ra

Létrehozva
Ismét elérkezett a színházak hagyományos évadzáró szakmai fesztiváljának ideje. A 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó, a POSzT műsorában idén a versenyprogramba beválogatott, mindössze négy nem fővárosi előadás között két miskolci is lesz.
Június 5-én kezdődik a 14. POSzT. A színházak hagyományos évadzáró szakmai fesztiváljának programját minden évben a legjobbak alkotják – idén a Miskolci Nemzeti Színház két darabja is utazik Pécsre, a POSzT-ra. Emellett azonban a Látványtár című díszlet- és jelmezterv seregszemlén további négy miskolci előadás makettje, illetve terve is versenyben lesz.

A Rusznyák Gábor által rendezett A tanítónő és a Béres Attila által színre vitt Woyzeck került be a POSzT versenyprogramjába – előbbi június 12-én látható majd a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán, Lovas Rozival és Szőcs Arturral a főszerepben, utóbbi pedig a fesztiválprogram utolsó előadása lesz, június 13-án és 14-én, a Kamaraszínházban, Görög László és Simkó Katalin főszereplésével.

woyzeck_edervera_14.jpg
Mindkét előadás az évad nagy esélyese a kritikusok szerint. A tanítónőt leplezetlen őszinteségéért, a fizikai színház határait súroló Woyzecket pedig kíméletlenségéért dicsérik, s tartják nagy esélyesnek.

A színházi seregszemle előtt Bródy Sándor színművével június 9-én, Budapesten is vendégszerepel a társulat a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A versenyprogramba összesen tizenhárom produkciót választott be Császár Angéla színművész és Sándor L. István dramaturg. A kiválasztott darabok a 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül kerültek ki.

A POSzT-on idén azonban nem csupán két miskolci darab érdekelt, hiszen a Látványtár 2014 elnevezésű kiállításon az év díszlet- és jelmeztervezését is kiválasztják majd. A versenyben pedig ott lesz a PRIMAVERA ’14 Fesztivál győztese, a Don Giovanni – a díszlet Khell Csörsz, míg a jelmez Füzér Anni munkáját dicséri –, Bozóki Mara díszlet- és jelmezterve, amely a Miskolci Balett Rómeó és Júlia előadásához készült, s képviselteti magát a Rosmersholm – díszlet Boros Lőrinc, jelmez Horányi Júlia – és a Páros/Páratlan című táncjáték díszlete és jelmeze, amely Zeke Edit munkája.

A kiállítás Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában lesz látható a fesztivál időtartama alatt.

K. J.