Ugrás a tartalomra

Elutasították a takarékszövetkezeti szövetség keresetét

Létrehozva
Idézés kibocsátása nélkül utasította el a Fővárosi Törvényszék az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) keresetét, amelyben a szervezet a Takarékbank Zrt. április 25-i közgyűlésén hozott, a Magyar Takarék Zrt. számára 600 millió forint értékű átváltozó kötvény lejegyzését lehetővé tevő határozatának megsemmisítését kéri. A Magyar Takarék című blog információi szerint a törvényszék azért nem foglalkozott a keresettel, mert az figyelmen kívül hagyta a Takarékbank alapszabályát.
Az OTSZ korábban már bukott el pályázaton hibás alapszabály-értelmezés miatt - írja a blog. A bank állami részvénycsomagjának értékesítésére januárban kiírt pályázaton a szervezet olyan konstrukció keretében kívánt pályázni, amely nem vette figyelembe a bank Alapszabályának részvényvásárlásra vonatkozó rendelkezését. A bank még tavaly nyáron elfogadott alapszabálya szerint ugyanis az OTSZ, mint „nem gazdálkodó szervezet” harmadik személynek minősül, ezért a szövetség közvetlen pályázata esetén ötvenszer nagyobb összegért vásárolhatta volna meg a részvényeket, mint a takarékszövetkezetek. A takarékszövetkezeteknek projektcéget alapítva lett volna lehetőségük pályázni. A Magyar Takarék blog úgy tudja, hogy ezt a megoldást takarékszövetkezeti vezetők fel is vetették az OTSZ elnökségi ülésén, azonban az elnökség akkor elvetette a javaslatot és az OTSZ közvetlen tulajdonszerzésének lehetőségét biztosító pályázati forma mellett döntött. MTI