A Fidesz-KDNP-s Riz Levente, a BÖSZ elnöke, a XVII. kerület polgármestere üdvözölte a törvénymódosítási javaslatot; szerinte ez a budapestiek számára erősebb érdekérvényesítést, átláthatóbb és olcsóbb képviseleti rendszert biztosít, mivel a Fővárosi Közgyűlés tagjai többnyire a közvetlenül megválasztott kerületi polgármesterek lesznek.Riz szerint az egyes városrészek problémái megoldásában és fejlesztési terveik megvalósításában a kerületek között az eddiginél jóval összehangoltabb, hatékonyabb munka kezdődhet, és az összbudapesti ügyekben a főváros és a kerületek vezetése között szorosabb lehet az együttműködés. Ez megegyezik a 2011-ben alakult Budapesti Önkormányzatok Szövetségének céljaival is. A Fidesz pénteken azt javasolta, hogy már az őszi választáson a Fővárosi Közgyűlésben a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listáról bekerült képviselő induljanak. A kompenzációs listára főpolgármester-jelöltek és polgármesterjelöltek kerülhetnek fel; azoké a szervezeteké, akik legalább 12 kerületben tudtak jelöltet állítani.
MTI
MTI