Szombaton délelőtt 10 órától Csíksomlyó szellemében a Szentlélek eljöveteléről emlékeznek meg ünnepi szentmise keretében. A programrepertoárban szerepel délután fél egytől a Fonogram- díjas Holdviola zenekar élő koncertje, akik electro-folk magyar népdal feldolgozásaikkal nagyszerű hangulatot varázsolnak majd.
A magyarság és összetartozás jegyében magyar népzenét hallgathatnak délután 2 órától a Csanyikba látogatók a Tényleg Zenekar előadásában. A színpadon fellép a Fráter kórus Regős Zsolt vezetésével, negyed 4-től pedig a Szinvavölgyi Néptáncműhely produkciója szórakoztatja a közönséget..
A színpadi programok mellett a Borókás Népi Játszókert fa körhintája és fából készült játékai nyújtanak önfeledt szórakozásra lehetőséget a családok számára, emellett kézműves vásár és bemutató várja a felnőtteket.
minap.hu